Kétgólos hátrányt dolgozott le és aratott háromgólos sikert a Nagykáta vendégeként az Érdi VSE U12-es csapata a regionális bajnokság Közép A-csoportjának 8. fordulójában.
“Az elején kissé meg torpanva kezdtük a mérkőzést, ennek meg is látszott az eredménye, hiszen hamar kétgólos hátrányba kerültünk. Először egy védelmi hibát használt ki ellenfelünk, majd sajnos egy meg nem értés miatt öngólt vétetünk. Ezt követően megrázta magát a társaság és elkezdtünk futballozni, sorra dolgoztuk ki a nagyobbnál nagyobb helyzeteket. Egy szép kiugratás után meg tudtuk szerezni első gólunkat. Ezek után ellenfelünk fölé nőttünk, megfordítottuk a találkozót és imponáló öt kettes győzelmet arattunk! Az első gólunk után csapat megnyugodott és azt kaptuk, amit várunk tőlünk! Dolgozzunk tovább, folytatjuk a munkát! Köszönjük a szülőknek a segítséget, és a srácoknak a remek játékot! Sok sikert kívánunk a Nagykáta csapatának”
– Oláh Sándor.
U12, Regionális bajnokság, Közép A-csoport, 8. forduló
Nagykáta SE–Érdi VSE 2–5