Negyedik mérkőzésén harmadik győzelmét aratta az Érdi VSE U13-as csapata a regionális bajnokság Közép A-csoportjában. Kertész Bence és Zsigmond László együttese bár az első negyedben még nem tudta gólra váltani helyzeteit, de a második húsz percben sikerült rendezni a sorokat és bár az érdi vezetés után egyenlített az FC Dabas, a harmadik és negyedik húsz percben az érdiek további négy gólt szerezve nyertek 5–1-re.
“A mérkőzést már megszokható magas letámadásal kezdtük. Az első 20 percben mezőnyjáték folyt a pályán. Kissé türelmetlenül, pontatlanul játszottunk. Az utolsó passzokba rendre hiba csúszott. A első szünet után rendeztük sorainkat, ennek meg is lett az eredménye, harcos letámadás után megszereztük a vezetést, az előnyt végig kézben tartottuk és meggyőző játékkal tartottuk itthon a három pontot. Gratulálunk a srácoknak, amit kértünk, azt a pályán vissza kaptuk, folytatjuk a munkát! Sok sikert kívánunk a Dabas csapatának!”
– Zsigmond László, Kertész Bence
U13, Regionális bajnokság, Közép A-csoport, 4. forduló
Érdi VSE–FC Dabas 5–1 (0–0, 1–1, 2–0, 2–0)
Gól: Simon Milán (26.), Greskó Dávid (43., 47.), Fodor Marcell (61.) Burlacu Márkó (70. – öngól)