Augusztus 31-én, szerdán 17.30-tól az NB II-ből kiesett Budaörs ellen vív térségi rangadót az Ercsi úti Sporttelepen az NB III Nyugati csoportjának hatodik fordulójában az új idényt kiválóan kezdő és második helyen álló Érdi VSE.
Mozgalmas időszak van a Budaörs háta mögött, hiszen a 2021–2022-es idény végén hosszú évek után búcsúzott a másodosztály küzdelmeitől. Az előző kiírást még Márkus Tiborral kezdő térségi rivális irányítását évad közben vette át Toldi Gábor, de ő sem tudta bent tartani a végül 19., utolsó előtti helyen végző együttest.
A nyáron aztán közel húsz játékos távozott a Budaörstől, a szakmai irányítást pedig a Tatabányáról érkező Bekő Balázs vette át. A távozókat jobbára fiatalokkal sikerült pótolnia a Budaörsnek, amely ennek ellenére több rutinos játékost igazolt például a vezetőedző előző klubjától, de a korábban Érden is megforduló Popov Patrik is a budaörsieket erősíti az új idényben.
Bekő Balázsék egyelőre felemásan kezdték az új pontvadászatot, hiszen hazai pályán, az Árok utcai Stadionban előbb a Kelentől, majd a Nagykanizsától is 3–1-re kikaptak, illetve az éllovas Veszprém vendégeként 1–0-s vereséget szenvedtek, viszont a két újoncot könnyedén verték, mivel a Zsámbékot otthon ütötték ki 5–0-ra, míg Teskándon 3–0-ra nyertek.
A Budaörs bár a Mol Magyar Kupa első fordulóját még sikerrel vette semjénházi győzelmével (0–1), de hétvégén 2–0-ra kikapott a Szekszárdi UFC-től, s búcsúzott a sorozattól, míg az Érdi VSE számára a főtábla nyitányán elszenvedett meglepő bölcskei vereséggel értek véget az idei kupaküzdelmek.
Ezt viszont a bajnokság szempontjából még ki is aknázhatják Kertész Ferencék, akiknek volt idejük felkészülni a térségi rivális elleni hazai rangadóra.
“A Budaörsnél ellen mindig jó pályára lépni, szép időszakot töltöttem ott játékosként, illetve most is kapcsolatban van a két klub utánpótlásban. Rangadó hangulatú mérkőzésére számítok, de remélem hogy hazai pályán jó meccset tudunk játszani és meg tudjuk nyerni a mérkőzést”
– fogalmazott Ebedli Zoltán.
Az Érdi VSE és a Budaörs az elmúlt években több felkészülési mérkőzést vívott egymással, míg tétmérkőzésen legutóbb a 2016–2017-es kiírásban találkoztak a felek, amikor a Magyar Kupában egy végletekig kiélezett mérkőzésen 3–3-as döntetlen után a harmadosztályú érdiek tizenegyespárbajban ejtették ki akkor másodosztályú riválisukat.
Az augusztus 31-én, szerdán 17.30-kor kezdődő Érdi VSE–Budaörs mérkőzést Szigetvári Márk vezeti, segítői Varga Gábor és Gergely Márton lesznek.
NB III, Nyugati csoport, 6. forduló
08.31., 17.30: Érdi VSE–Budaörs