Idegenben győzte le a Balatonfüredi FC-t és továbbra is őrzi hibátlan mérlegét az Érdi VSE labdarúgócsapata, amely 5–0-ra nyert vendégként az NB III Nyugati csoportjának harmadik fordulójában.
Teljesen ellentétes előjelekkel várta a két fél a harmadik fordulóban rendezett találkozót, hiszen a házigazdák az NB III új idényét két vereséggel, a vendég érdiek pedig két győzelemmel kezdték, azonban a Mol Magyar Kupában a Veszprém megyeiek tovább tudtak jutni, míg az érdiek elvéreztek Bölcskén.
A mérkőzésen már az első percektől megvalósult az érdiek akarata, akik jól használták ki a héten begyakoroltakat, melynek eredményeként a 24. percig kellett várnia az első érdi gólra, amikor Szabó Richárd egy, a kapusról kipattanó labdát juttatott a hazai kapuba.
Bár sokáig úgy tűnt, egygólos érdi előnnyel fordulnak a felek, a játékrész végén Gubacsi Zoltán is betalált, amikor egy szögletet követően a Pál Szabolcs által visszatett labdát váltott gólra.
A fordulás után pedig beindult az érdi henger, hiszen az 58. percben Pál Szabolcs Farkas Bálint tökéletes beadását felejte a Balatonfüred kapujába, majd a hajrá előtt Molnár Dániel egy szélről betett labdát bólintott a kapuba. Az 5–0-s érdi sikert pedig Németh Gábor Vince alakította ki a 90. percben egy szöglet után, s így Kertész Ferencék megőrizték bajnoki veretlenségüket.
“Megfelelően felkészültünk a Balatonfüred játékából és amit megbeszéltünk, az ült is. Ennek megfelelően sok helyzetet dolgoztunk ki, de még boldogabbá tesz, hogy ebből sokat értékesíteni is tudtunk. Külön öröm, hogy több olyan játékosnak is lehetőséget tudtam biztosítani, akik eddig kevesebb játékpercet kaptak, de ezúttal is megállták a helyüket”
– értékelt Ebedli Zoltán.
Az Érdi VSE legközelebb augusztus 17-én, szerdán 17.30-tól lép pályára, amikor a Kaposvári Rákóczi FC-t fogadja az Ercsi úti Sporttelepen.
NB III, Nyugati csoport, 3. forduló
Balatonfüredi FC–Érdi VSE 0–5 (0–2)
Balatonfüred. V.: Büki G. (Imrő, Nagy B.)
Balatonfüred: Sevinger – Farkas D., Eszlátyi (Imre I., a szünetben), Szalai P., Szabó I Bence (Leidl, 59.), Lasz (Horváth B., 71.), Burucz, Pécseli, Bartha R. (Jakab D., 76.), Szabó II Bence (Ott, 76.), Bene
Vezetőedző: Borgulya István
Érdi VSE: Kertész F. – Gubacsi (Fügedi, 77.), Pallagi, Fülöp, Németh G. V. – Farkas B., Göblyös (Révész, 61.), Morvai, Pintér N. (Kürti, 61.) – Szabó R., (Molnár D., 73.) Pál Sz. (Gajda, 73.)
Edző: Ebedli Zoltán
Gól: Szabó R. (24.), Gubacsi (45+1.), Pál Sz. (58.), Molnár D. (78.), Németh G. V. (90.)