Augusztus 14-én, 17.30-tól a Balatonfüredi FC vendégeként folytatná bajnoki győzelmi sorozatát és javítana a múlt heti Magyar Kupa-fiaskó után az Érdi VSE az NB III Nyugati csoportjának harmadik körében.
Egyelőre nem tudta folytatni az előző idény hajrájában mutatott jó formáját a 2022–23-as kiírás elején a Borgulya István által irányított Balatonfüred, de ez nem is csoda, hiszen a játékoskeretben jelentős változások történtek a nyár folyamán, az újaknak pedig még idő kell, hogy összeérjenek.
Távozott ugyanis a Veszprém megyeiektől Józsa Marcell, Katona Attila, Khiesz Kornél, Schillinger Dániel, Iszák Dominik, Ujvári Ádám, Markó Róbert, Tamás Szabolcs, Takács Bence, Szogolovszkij Sámuel és Meszlényi Balázs is, ellenben érkezett Bene Zsombor, Jakab Dávid, Ott Márk, Siliga Ádám, Szabó Gábor, Lasz Szabolcs, Mile Bálint, Vér Kristóf, Szabó Bence, Csernyicki Szerhij és a Lombard Pápával az NB I-et is megjárt, legutóbb a Pest megyei első osztályú Dunaharaszti MTK-t erősítő Eszlátyi István is.
A Balatonfüred hazai pályán a VLS Veszprém elleni 2–0-ra elveszített megyei rangadóval kezdte az új évadot, ami után az újonc Technoroll Teskánd KSE vendégeként sem tudott javítani, hiszen 3–1-es vereséget szenvedett a Zala megyeiek otthonában.
Az Érdi VSE pedig két rendkívül értékes győzelemmel indította a 2022–23-as kiírást, hiszen előbb Komáromból hozta el a három pontot, majd otthon múlta felül a Tatabányát.
A bajnoki eredmények ellenére felemás szájízzel várják a csapatok a harmadik fordulóban rendezett mérkőzést, hiszen a Mol Magyar Kupa főtábláján a fürediek idegenben nyertek 2–0-ra a Győr-Moson-Sopron megyei első osztályú Ménfőcsanak ellen, míg az érdiek a nagy mezőnyfölény ellenére számos helyzetüket kihasználatlanul hagyták a Tolna megyei Bölcske vendégeként és 2–1-es vereséggel búcsúztak a sorozattól.
“Nem számítok könnyű mérkőzésre. Mivel a Balatonfüred idénykezdete nem sikerült jól, biztos, hogy ellenünk szeretne javítani, de bennünk is megvan a vágy, hogy a kupaszereplésünkön kiköszörüljük a csorbát, ezért mindenképpen a győzelemmel lennénk elégedetttek”
– fogalmazott Ebedli Zoltán, az Érdi VSE vezetőedzője.
A két csapat az előző idényben Érden 1–1-es döntetlent játszott egymással, míg Balatonfüreden a vendégek hátrányból nyertek 3–1-re. Az azt megelőző, 2020–21-es idényben mindkét mérkőzés 1–1-es döntetlent hozott.
A Balatonfüredi FC–Érdi VSE mérkőzést augusztus 14-én, vasárnap, 17.30-tól rendezik.
NB III, Nyugati csoport, 3. forduló
08.14., 17.30: Balatonfüredi FC–Érdi VSE