Nem bírt a Badacsonytomaji SE-vel az Érdi VSE U19-es együttese a regionális bajnokság középnyugati csoportjának 22. fordulójából pótolt mérkőzésen.
„Elmaradt mérkőzést pótoltunk be. Sajnos ezúttal hat játékosunk hiányát kellett megoldani. Amire készültünk a mérkőzés előtt, azzal is vertek meg minket. Fizikális fölényben voltak, keresték az ütközéseket, párharcokat, amihez a játékvezető is partnerük volt. Mi játékunkban sajnos nem volt meg a folyamatosság, voltak jó periódusaink a mérkőzés folyamán, de ezeket nem tudtuk elég hatékonyan kihasználni. Az ellenfél pontrúgásait nem tudtuk levédekezni és ez okozta a legnagyobb gondot ezen a mérkőzésen. Támadásban sajnos az elől játszó játékosaink hiányoztak, ezért nem voltunk elég hatékonyak, kevés veszélyt jelentettünk az ellenfél kapujára, és ami adódott az is kimaradt”
– Serfőző István.
U19, Regionális bajnokság, középnyugati csoport, 22. fordulóból pótolt mérkőzés
Érdi VSE–Badacsonytomaji SE 1–3 (1–2)
Gól: Kocsis Nikolasz (37. perc)