Pontosságból, figyelemből és alázatból több kell

Már húsz perc után 3–0-ra vezetett, végül 4–1-re győzött a Bugyi SE vendégeként az Érdi VSE U13-as csapata, melynek edzője, Haraszti Zoltán edző szerint azonban pontosságból, figyelemből és alázatból sokkal több kell!

„Ezúttal nem azt kaptam vissza, amire számítottam, amit alapvetően tudnak a srácok. Kevesebb le- és visszatámadást volt, a támadózónában hiányzott a sportszerű, de agresszív hozzáállás. Kevés jól kialakított helyzetet, gólt láthattunk, igaz, a négy rúgott gól és a legalább kétszer ennyi lehetőség máskor elég is lehetne vagy jó eredménynek számítana. Pontosság, figyelem, alázat – ezekből sokkal több kell! Pozitívum, hogy több, jó teljesítményt nyújtó játékosra – akik szinte folyamatosan hozzák az elvárt szintet – ma is lehetett számítani, voltak, akik kevesebbet játszottak, de az most (is) többet ért! A következő bajnoki meccs sok mindent megmutat majd belőlünk…”

– Haraszti Zoltán.

U13, Regionális bajnokság, középkeleti csoport, B-csoport, 5. forduló
Bugyi SE–Érdi VSE 1–4 (0–3)
Gól: Rakvács Áron (5., 19. perc), Pásztói Bálint (20. p.), Turóczi Máté (75. p.)