Itthon kezdjük a tavaszt

Február 13-án, vasárnap 14 órától a Puskás Akadémia FC második csapata ellen kezdi meg az NB III Nyugati csoportjának tavaszi idényét az Érdi VSE, amelynek új igazolásai hazai pályán mutatkozhatnak be tétmérkőzésen.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Érdi VSE (@erdivse_1921) által megosztott bejegyzés

Noha télen alaposan sikerült megerősítenie keretét a hét játékost igazoló Érdi VSE-nek, ennek ellenére Limperger Zsolt vezetőedző a felkészülés alatt Borek Norbertre, Fürjes Ádámra, Molnár Dánielre és Németh Gábor Vincére egyáltalán nem, Gera Dávidra, Kollega Krisztiánra és Szabó Richárdra pedig csak részben számíthatott, emellett távozott a csapattól Bozsoki Imre, Kalmár Domonkos, Jovánczai Zoltán és Varga Tamás is.

Érkezőkből sem volt hiány, hiszen az együttes hét játékost igazolt, miután Bartos Norbert a BVSC-től, Hunya Krisztián és Petrezselyem Tamás Monorról, Kondor Tamás a Pilisi LK-tól, Kürti Zsolt Bicskéről, Gajda Márkó Iváncsáról, a fiatal védő, Somogyi Dominik pedig a Budafoki MTE második csapatától tette át székhelyét Érdre.

Az együttes öt felkészülési mérkőzést játszott, melyek a vezetőedző, Limperger Zsolt szerint kivétel nélkül hasznosak voltak. 

“A felkészülés alatt maradéktalanul elvégeztük a tervezett munkát, nem akadályozott minket semmi. Nagy volt a játékosmozgás és még időt vesz igénybe, amíg az új játékosok beilleszkednek és megszokják azt, amit szeretnénk játszani. Ez ugyan beletelik néhány mecsbe, de úgy gondolom, az eredményektől függetlenül biztatóak voltak a felkészülési meccseink, főleg az utolsó, Paks II elleni, amikor olyan játékot tudtunk játszani, amilyet szeretnék, ezért bizakodóak vagyunk a tavaszi rajtot illetően”

– húzta alá Limperger Zsolt, az Érdi VSE vezetőedzője.

Bár hivatalosan a tavaszi idény már decemberben elkezdődött, a tényleges tavaszt a Puskás Akadémia FC II elleni rangadóval kezdik meg Csiszár Zoltánék az Ercsi úti Sporttelepen. A felcsútiak húsz forduló alatt hat-hat győzelemmel és vereséggel, illetve nyolc döntetlennel, 26 pontot gyűjtve mindössze egy ponttal és hellyel előzik meg a tizenkettedik helyen telelő Érdi VSE-t, amely ősszel hétszer nyert, négyszer döntetlent játszott, kilencszer pedig vereséget szenvedett.

A két együttes a második fordulóban csapott össze egymással Felcsúton, amikor gól nélküli döntetlennel végeztek egymással. Az előző idény PAFC II elleni meccseire nem szívesen emlékeznek vissza az érdi szimpatizánsok, hiszen Felcsúton 6-1-es, Érden 5-0-s csapást mértek az akadémisták a zöld-fehérekre. Igaz, azt megelőzően a 2019/20-as csonka idényben és a  2018/19-es szezonban is 2-0-ra nyert az Érdi VSE egy felcsúti 3-3-as döntetlen mellett.

Második csapat révén a Puskás Akadémia FC II-nél az is meghatározó lehet a tavaszi idénynyitón, hogy az NB I-ben éllovas és szombaton pályára lépő első csapatból hányan játszanak vissza.

“Nem véletlenül játszottuk az utolsó meccsünket a Paks II ellen, mert az első két fordulóban a Puskás II-vel és a ZTE II-vel játszunk, ahol vélhetően sok fiatallal fogunk találkozni. A Puskásnál is voltak változások, de az mindig kérdés, lesz-e visszajátszó és ha igen, milyen poszton és ki. Csak ebből fogjuk megtudni, mire számíthatunk tőlük”

– fogalmazott Limperger Zsolt, aki saját csapata kapcsán megjegyezte, ha a sérültek visszatérnek, kellemes gondja lesz a kezdő összeállítása, pedig ősszel nem ez volt a jellemző.

A február 13-án, 14 órakor az Ercsi úti Sporttelepen rendezett Érdi VSE – Puskás Akadémia FC II mérkőzést Molnár Réka vezeti, segítői Dobos Dávid és Bencze András lesznek.

NB III, Nyugati csoport, 21. forduló
02.13., 14.00: Érdi VSE – Puskás Akadémia FC II

A HÉTVÉGE TOVÁBBI PROGRAMJA!

Felnőtt NB III-as labdarúgóink mellett több korosztályos együttesünk folytatja a Pest megyei Futsal7vége sorozatot, hiszen U17-es lányaink és fiaink, U15-ös első és második csapatunk és U13-as egységünk is pályára lép a sorozatban, míg U16-osaink már nagypályás bajnokit vívnak, U8-asaink pedig a Budapesti futsalbajnokságban pallérozódhatnak.

U17, Pest megyei lány Futsal7vége, felsőház, 5. forduló, Gyömrő, 02.13., 14.40
Érdi VSE – FC Hatvan

U17, Pest megyei Futsal7vége, délnyugati csoport, alsóház, 5. forduló, Aramis Csarnok, Budaörs, 02.12., 18.40
Érdi VSE – Diósdi TC

U16, Regionális bajnokság, Déli csoport, 14. forduló, 02.12., 12.00
Érdi VSE – Mohácsi TE 1888

U15, Pest megyei Futsal7vége, délnyugati csoport, középház, 5. forduló, Szigetszentmiklós, 02.13., 14.40
Kastélydombi SE – Érdi VSE II 

U15, Pest megyei Futsal7vége, délnyugati csoport, alsóház, 4. forduló, Törökbálint, 02.13., 12.00
Érdi VSE I – Százhalombattai VUK SE

U13, Pest megyei Futsal7vége, II. osztály, délnyugati csoport, alsóház, 5. forduló, Szigetszentmiklós, 02.13.
8.00: Inárcs VSE – Érdi VSE
9.50: Érdi VSE – Dömsödi USE

U8, Budapesti Futsalbajnokság, alapszakasz, Kiss János Altábornagy utcai tornaterem, 4. játéknap, 02.13.
10.20: Érdi VSE – ASI DSE
11.40: Rubeola FC II – Érdi VSE