A tabella utolsó helyén álló TARR Andráshida SC ellen folytatja szereplését a labdarúgó NB III Nyugati csoportjának 13. fordulójában az Érdi VSE, amely október 20-án, 13 órától lép pályára a sereghajtó zalaiak ellen.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Négy vereség után tért vissza a győzelem útjára az Érdi VSE, amely a legutóbbi fordulóban remek játékkal fordított és győzött 3–1-re a Balatonfüredi FC vendégeként. Limperger Zsolt vezetőedző bár több játékosára továbbra sem számíthatott, a Veszprém megyeiek elleni találkozón mutatott teljesítmény bizakodásra adhat okot.
Az Érdi VSE nem csak a mutatott játékban, hanem a tabellán is jelentőset lépett előre a hétvégi sikerrel, hiszen a tizenkettedikről a hatodik helyre jött fel a tabellán.
A TARR Andráshida SC két szezon után jutott vissza a Zala megyei első osztályból az élvonalba, de Dobos Sándor együttese egyelőre nem szerepel túl fényesen, hiszen eddigi tizenkét találkozóján mindössze öt pontot szerzett, csupán a balatonfüredieket tudta legyőzni, de őket hazai környezetben 5–3-ra. Emellett az ETO Akadémiával (0–0) és a bajnokaspiráns BVSC-Zuglóval (1–1) játszott döntetlent.
A zalaiak eddigi öt idegenbeli fellépésükön egyaránt vereséget szenvedtek, miközben két szerzett gól mellett 16-szor kapituláltak.
A felek legutóbb a 2018/19-es idényben csaptak össze egymással, amikor Érden 3–2-es hazai, Andráshidán 3–0-s vendégsiker született. Azt megelőzően a Zala megyeieknél rendezett találkozón 1–1-es döntetlent játszottak, míg hazai környezetben 3–0-ra nyert az Érdi VSE, amely a 2016/17-es idényben otthon és idegenben is 2–1-re verte az Andráshidát.
„Az Andráshida kicsit alá van becsülve ebben az osztályban, láttam néhány mérkőzését és van két nagyon veszélyes, nagy sebességgel rendelkező támadója, akikre különösen kell figyelnünk, de persze vannak gyenge pontjaik is, nem véletlenül állnak ott a tabellán, ahol. Viszont nem a leggyengébb csapat ebben az osztályban, ebben biztos vagyok és nem is oda való, ahol van jelenleg. Nekünk nagy gond, hogy Csiszár Zoltán ötödik sárga lapja miatt eltiltását tölti, úgyhogy az lesz a legfontosabb, hogy aki pályára lép, az mindent tegyen meg a lehető legjobb eredményért”
– fogalmazott Limperger Zsolt, az Érdi VSE vezetőedzője, aki hozzátette, a Balatonfüreden nyújtott 70 percnyi játékot – a második félidő elejét leszámítva – kell átmenteni az Andráshida elleni találkozóra is.
Az október 20-án, 13 órakor kezdődő Érdi VSE–TARR Andráshida SC mérkőzést Szilágyi Sándor vezeti, segítői Kövér Tamás és Vilmányi Simon lesznek.
NB III, Nyugati csoport, 13. forduló
10.20., 13.00: Érdi VSE–TARR Andráshida SC