A ZTE FC II-t fogadjuk

Augusztus 15-én, 17.30-tól már a harmadik fordulót rendezik az NB III Nyugati csoportjában, amikor az egy győzelemmel és egy döntetlennel álló Érdi VSE a ZTE FC második csapatát látja vendégül az Ercsi úti Sporttelepen.

 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Érdi VSE (@erdivse_1921) által megosztott bejegyzés

Nincs könnyű helyzetben Limperger Zsolt, az Érdi VSE vezetőedzője, hiszen bár együttese jól kapta el a bajnoki rajtot és a Bicske elleni hazai siker után Felcsútról egy ponttal távozott. Ennek ellenére az érdieknél a PAFC II elleni találkozón szárkapocscsont-törést szenvedő Kalmár Domonkos mellett Szabó Richárd, Fürjes Ádám és Varga Tamás is sérüléssel bajlódik.

A ZTE FC második csapata fontos megyei rangadóval indította az új idényt, hiszen Bozsik József együttese Beke Péter és Fehér Barnabás góljaival győzött 2–0-ra az FC Nagykanizsa vendégeként. Igaz, az egerszegiek a MOL Fehérvár FC II ellen hiába vezettek kétszer is, a Fejér megyeiek a hajrában megfordították és 3–2-re megnyerték a második fordulóban rendezett mérkőzést.

Az érdieknek jó emlékeik lehetnek a ZTE FC II legutóbbi érdi látogatásáról, hiszen az előző idényben – szintén a harmadik fordulóban – 5–0-ra nyertek Kollega Krisztiánék, míg a tavaszi idénynyitó zalaegerszegi mérkőzés 1–1-es döntetlennel ért véget.

„Hasonlót tudok mondani, mint a szerdai, Puskás II elleni mérkőzés előtt. Elsősorban magunkkal foglalkozunk, mert a bajaink hatványozódtak azzal, hogy Kalmár Domonkost már megműtötték szárkapocscsont-töréssel és szalagszakadással, de kérdéses Fürjes Ádám, Varga Tamás és Szabó Richárd játéka, Gubacsi Zoltán pedig el van tiltva, szóval ezer sebből vérzünk, de megpróbálunk a lehető legjobban felállni és a lehető legjobb eredményt elérni, persze a visszajátszók kérdése mindig felmerül a második csapatok ellen, szóval hasonló meccsre számítok, mint a Puskás II ellen”

– fogalmazott Limperger Zsolt, az Érdi VSE vezetőedzője.

Az augusztus 15-én, 17.30-kor kezdődő Érdi VSE–ZTE FC II mérkőzést Kovács Tamás vezeti, segítői Szabó Dániel és Rácz Zsolt lesznek.

NB III, Nyugati csoport, 3. forduló
08.15., 17.30: Érdi VSE–ZTE FC II