Megvan a menetrend, itthon kezdjük a szezont

Előbb még július 17-én 10 órától a Ceglédi VSE, majd július 25-én a Balassagyarmati SE ellen is játszik egy-egy edzőmeccset az Érdi VSE, amely az NB III Nyugati csoportjának 2021/22-es idényét augusztus elsején hazai pályán kezdi a Bicskei TC ellen.

A Magyar Labdarúgó Szövetség elkészítette az NB III csoportjainak sorsolását, melynek értelmében a Limperger Zsolt által irányított Érdi VSE a Bicskei TC ellen kezdi meg a szezont az Ercsi úti Sporttelepen, majd augusztus 11-én, szerdán a Puskás Akadémia FC II vendégeként folytatja szereplését.

Az őszi utolsó, december 5-én rendezett fordulóban Kertész Ferencék Bicskén vendégeskednek. A tavaszi évad pedig február 13-án kezdődik, amikor pedig a felcsútiakat fogadják az érdiek. A szezont pedig május 29-én, a VLS Veszprém elleni hazai találkozóval zárják le.

A 38 forduló alapján a csoportok bajnokai jutnak fel az NB II-be, míg a 17-20. helyezettek búcsúznak a nemzeti osztálytól, így a 2022/23-as szezonban is 60 csapat alkotja az NB III-at.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Érdi VSE (@erdivse_1921) által megosztott bejegyzés

Az Érdi VSE menetrendje az NB III Nyugati csoportjának 2021/22-es szezonjában
1. forduló, augusztus 1., vasárnap: Érdi VSE–Bicskei TC
2. forduló, augusztus 11., szerda: Puskás Akadémia FC II–Érdi VSE
3. forduló, augusztus 15., vasárnap: Érdi VSE–ZTE FC II
4. forduló, augusztus 22., vasárnap: Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő–Érdi VSE
5. forduló, szeptember 1., szerda: Érdi VSE–Credobus Mosonmagyaróvár
6. forduló, szeptember 4., vasárnap: Gyirmót FC Győr II–Érdi VSE
7. forduló, szeptember 12., vasárnap: Érdi VSE–Kelen SC
8. forduló, szeptember 22., szerda: ETO FC Győr II–Érdi VSE
9. forduló, szeptember 26., vasárnap: Érdi VSE–SC Sopron
10. forduló, október 3., vasárnap: Pápai Perutz FC–Érdi VSE
11. forduló, október 10., vasárnap: Érdi VSE–Tatabányai SC
12. forduló, október 17., vasárnap: Balatonfüredi FC–Érdi VSE
13. forduló, október 20., szerda: Érdi VSE–Andráshida SC
14. forduló, október 24., vasárnap: Kaposvári Rákóczi FC–Érdi VSE
15. forduló, október 31., vasárnap: Érdi VSE–BVSC-Zugló
16. forduló, november 7., vasárnap: FC Nagykanizsa–Érdi VSE
17. forduló, november 14., vasárnap: Érdi VSE–Mol Fehérvár FC II
18. forduló, november 21., vasárnap: Érdi VSE–Komárom VSE
19. forduló, november 28., vasárnap: VLS Veszprém–Érdi VSE
20. forduló, december 5., vasárnap: Bicskei TC–Érdi VSE
21. forduló, február 13., vasárnap: Érdi VSE–Puskás Akadémia FC II
22. forduló, február 20., vasárnap: ZTE FC II–Érdi VSE
23. forduló, február 27., vasárnap: Érdi VSE–Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő
24. forduló, március 6., vasárnap: Credobus Mosonmagyaróvár–Érdi VSE
25. forduló, március 13., vasárnap: Érdi VSE–Gyirmót FC Győr II
26. forduló, március 20., vasárnap: Kelen SC–Érdi VSE
27. forduló, március 27., vasárnap: Érdi VSE–ETO FC Győr II
28. forduló, április 3., vasárnap: SC Sopron–Érdi VSE
29. forduló, április 10., vasárnap: Érdi VSE–Pápai Perutz FC
30. forduló, április 13., szerda: Tatabányai SC–Érdi VSE
31. forduló, április 17., vasárnap: Érdi VSE–Balatonfüredi FC
32. forduló, április 24., vasárnap: Andráshida SC–Érdi VSE
33. forduló, május 1., vasárnap: Érdi VSE–Kaposvári Rákóczi FC
34. forduló, május 4., szerda: BVSC-Zugló–Érdi VSE
35. forduló, május 8., vasárnap: Érdi VSE–FC Nagykanizsa
36. forduló, május 15., vasárnap: Mol Fehérvár FC II–Érdi VSE
37. forduló, május 22., vasárnap: Komárom VSE–Érdi VSE
38. forduló, május 29., vasárnap: Érdi VSE–VLS Veszprém