„A hibák tömkelege megpecsételte sorsunkat”

Az első félidőben még tudta játszani a játékát, de az elkerülhető gólok miatt kissé hitehagyottá vált és nagyarányú vereséget szenvedett a Veszprémtől az Érdi VSE U15-ös együttese.

„Először is köszönöm annak a tizenegy játékosnak, aki végig gürizte ezt a találkozót. Ami a mérkőzést illeti, első félidőben a játékunk rendben volt, több elképzelés volt bennünk, sokkal tudatosabban játszottunk, tudtuk, hogy mit szeretnénk labdával és labda nélkül is, bár arra nehezen lehet készülni, amit műveltünk a második és a harmadik gól előtt. Második félidőben már csak időnként tudtuk a saját játékunkat játszani, sok elkerülhető, egyéni hibák tömkelege után kapott gólok megpecsételték a sorsunkat. Nem szokásom kiemelni senkit, hiszen egy csapat vagyunk, de kapusunk, Jónás Dominik a kiállításáig nagyot küzdött és futballozott mezőnyben a csapatért, – gólt is szerzett-, illetve Nikolics Balázs is megmutatta kvalitásait, ezt várom tőle a jövőben is, a mezőny legjobbja volt ma” – Serfőző Milán.

U15, Regionális bajnokság, középnyugati csoport, 28. forduló
Érdi VSE-Veszprémi FC USE 2-10 (1-4)
Gól: Nikolics Balázs (15. perc), Jónás Dominik (58. perc)