Nehéz felkészülés után is több pozitívum

Megérdemelten szerzett pontot a Csepel Hungary Club 94 vendégeként az Érdi VSE U15-ös csapata a regionális bajnokság középnyugati csoportjának 26. fordulójában rendezett hétközi mérkőzésen.

„Nem volt egyszerű felkészülni erre a találkozóra, hiszen egyre többen dőltek ki a csapatból, hatan-nyolcan tudtunk edzeni az elmúlt hetekben. Szerencsére, amit elterveztünk, az maximálisan ült ezen a találkozón. Tudatosan mélyebben kezdtük meg a védekezést, középpályás labdaszerzésekre fókuszáltunk és az abból való gyors kontrajátékra, ziccerek mellett a gólt is ebből szereztük. További pozitívum, hogy emellett a saját játékunk is működött, egyáltalán nem látszódott, hogy ki helyezkedik el a tabella elején és ki a végén. Fiatal csapatom megérdemelten szerzett pontot a jó erőkből álló, de futballozni nem akaró csepeli csapat ellen, hiszen játékban föléjük kerekedtünk, megint sikerült helyzeteket kidolgozni, de a másodikban már több Jónás-védés is kellett, hogy ponttal távozzunk a XXI. kerületből. Gratulálok a mutatott játékhoz és a megszerzett egy ponthoz!” – Serfőző Milán.

U15, Regionális bajnokság, középnyugati csoport, 26. forduló
CSHC 94 SE–Érdi VSE 1–1 (0–1)
Gól: Nikolics Balázs (6. perc)