Fordulatos meccsen szerencse is kellett volna a sikerhez

1–1-es döntetlent játszott hazai környezetben a Taksonnyal az Érdi VSE U19-es együttese. Serfőző István csapata hátrányból felállva a három pontot is megszerezhette volna, de a helyzeteiket nem tudták jó százalékban kihasználni a hazaiak.

„A hetedik helyen álló Taksony csapatát fogadtuk hazai pályán. Nem kezdtük jól a mérkőzést, kapkodtunk, nem tudtuk megtartani a labdát. Ennek következtében hátrányba kerültünk. Ezután elkezdtük játszani a megszokott játékunkat, kissé mezőnyfölénybe is kerültünk, és sikerült az egyenlítés is. A második játékrészben kissé beszorultunk a kapunk előterébe, de a kontra támadásaink mind veszélyesek voltak. Helyzetek mindkét csapatnál adódtak, de a végén, ha kis szerencsénk van és a kapufáról nem kifelé pattan kétszer is a labda, akkor megszerezhettük volna a győzelmet. Elégedett voltam a hozzáállással, a csapatjátékkal is, viszont a helyzetkihasználáson feltétlenül javítanunk kell” – Serfőző István.

U19, Regionális bajnokság, középnyugati csoport, 20. forduló
Érdi VSE–Taksony SE 1–1 (1–1)
Gól: Krizsai Armand (35. perc)