Az első félidőben eldönthette volna a három pont sorsát a Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő vendégeként az Érdi VSE, ehelyett a hazaiak Tóth Tibor duplájával megléptek a fordulás után. Popov Patrik szépítése ellenére az érdieknek nem jött össze a pontszerzés az NB III Nyugati csoportjának 20. fordulójában (2-1).
Ugyanazt a kezdő tizenegyet küldte pályára Limperger Zsolt a Gárdony ellen, mint a hétközi, THSE elleni ugyancsak idegenbeli találkozón. Az akkor jól teljesítő együttes megint jól kezdett és több helyzetet is kidolgozott. Előbb a hazai kapusnak, Nyári Bencének köszönhetően, majd Kollega Krisztián éles szögből leadott kapufájánál, aztán egy újabb távoli lövésnél veszélyeztettek a vendégek. Az érdi mezőnyfölény a szünetig még két nagy helyzetet hozott, előbb Molnár Bence szöglet utáni löketét mentették a védők, majd Csiszár Zoltán fejesét Nyári tolta a kapufára. A hazaiak első kapura lövése a 42. percben adódott, ekkor egy szép baloldali akció végén Zsigmond Bence tekert mellé középről a tizenhatos vonaláról.
A második félidőre valamivel aktívabban jött ki a házigazda, amelynek támadásainál Kertész Ferencnek többször is bravúrt kellett bemutatnia. A 61. percben Zsigmond baloldali lökete után Tóth Tibort azonban már nem tudta megállítani, így a hazai csapatkapitány megszerezte a vezetést a Gárdonynak (1-0). Sőt, néhány perccel később csak a kapufának köszönhették a vendégek, hogy nem duplázódott meg a Gárdony előnye… De ami késett, nem múlott, a 69. percben egy újabb távoli lövésnél Kertész Ferenc megint nagyot védett, de a kipattanó Tóth elé pattant, aki higgadtan passzolt a kapuba (2-0).
Igaz, a Gárdony kétgólos előnye már nem tartott sokáig, hiszen két perccel később egy baloldali szabadrúgásnál Popov fejesét még védte Nyári, az ismétlést viszont már Popov bepofozta (2-1).
A hajrában ahol tudta, húzta az időt a házigazda, amelytől Zsigmond Bencét két sárga lappal kiállította a játékvezető. Az emberelőnyt viszont már nem tudta kihasználni az Érdi VSE, amely 2-1-es vereséget szenvedett.
– Az első félidőben bőven voltak lehetőségeink, egy szabályos gólt nem adtak meg nekünk, amikor a kapus a saját csapattársával ütközött, de ettől függetlenül is jó pár helyzetünk akadt, mégis null nullal jöttünk be. A második félidőben hasonló játék történt volna, ha nincs az első gól. Ez felhozta és belelkesítette a Gárdonyt, amely minden labdáért élet-halál harcot vívott. Nálunk pedig kezd látszódni a fáradtság és edzés nélkül játszuk sorozatban a meccseket. Ez már a második eset, amikor a második félidőben fáradtabbak a fiúk
– értékelt Limperger Zsolt, az Érdi VSE vezetőedzője.
– Örülünk, hogy egy ilyen jó csapatot sikerült legyőznünk. Az első félidőben nem sok lehetőségünk volt és főként a védekezésre koncentráltunk. Volt egy-két meleg szitu a vendég csapat részéről, amit sikerült átvészelnünk, aztán a második félidőben támadóbb szellemben léptünk fel. Úgy érzem, a nyári fordulóhoz képest sokat fejlődtünk, erőben, hozzáállásban is megváltozott a csapat. De a vendég csapaton is látszódott, hogy zsinórban sokadik mérkőzését játssza, mi pedig felpörgettük a tempót, aminek meg lett az eredménye, hiszen sikerült két gólt lőnünk. Utána szépített ellenfelünk, de szerintem megérdemelten tartottuk itthon a három pontot
– fogalmazott a Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő vezetőedzője, Balogh Zsolt.
Az Érdi VSE jelen állás szerint december 2-án,13 órakor a Nagyatádi FC vendégeként lép pályára a 15. fordulóból pótolt mérkőzésen.
NB III, Nyugati csoport, 20. forduló
Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő-Érdi VSE 2-1 (0-0)
Agárd, zárt kapuk mögött. V.: Dobai (Bereczki B., Halász)
Gárdony: Nyári – Mód, Ujvári, Koronczi, Király B. – Szabó B., Rodenbücher – Zsigmond, Balogh Á. M., Cziklin (Kercsó, a szünetben) – Tóth T. (Balogh B., 89. p.)
Vezetőedző: Balogh Zsolt
Érdi VSE: Kertész F. – Kalmár, Bozsoki, Csiszár, Varga T. – Kertész B., Kócsa, Farkas B. (Honti, 54. p.), Varga T. – Popov, Molnár B., Kollega
Vezetőedző: Limperger Zsolt
Gól: Tóth T. (61., 69. perc), ill. Popov (71. p.)
Kiállítva: Zsigmond (92. perc)
Az Érdi VSE NB III-as labdarúgó csapatának további őszi programja
15. forduló, 12.02., 13.00: Nagyatádi FC–Érdi VSE
21. forduló, 12.06., 13.00: Érdi VSE–Komárom VSE
16. forduló, 12.09., 13.00: VLS Veszprém–Érdi VSE
17. forduló, 12.11., 13.00: Érdi VSE–Puskás Akadémia FC II