„Az eredmény ellenére tetszett, amit láttam”

Az 5–1-es vereség ellenére csapatként jól funkcionált az Érdi VSE U14-es együttese, amely hazai pályán kapott ki a CSHC 94 SE-től a regionális bajnokság középnyugati csoportjának 11. fordulójában.

– Az eredmény ellenére tetszett, amit láttam. Stabilan védekeztünk, annak ellenére is, hogy visszaálltunk a négyvédős rendszerre. Csapatként funkcionáltunk, mindig volt valaki, aki besegített a másiknak védekezésben. Az eredmény is csak annak köszönhető, hogy az ellenfélnél volt három kiemelkedő fizikumú és gyorsaságú játékos. Bár támadásbefejezésünk nem sok volt, mégis sikerült szépíteni. Többnyire mezőny munka folyt, amiben rengeteget dolgoztak a fiúk. Szerintem jó mérkőzés volt és ha a támadásunk is felfejlődik a védekezés mellé, akkor sok csapat ellen még jobban partiba lehetünk – Csiszár Zoltán.

U14, Regionális bajnokság, középnyugati csoport, 11. forduló
Érdi VSE–CSHC 94 SE 1–5 (0–3)
Gól: Czikó Bence (74. perc)