Hiába mutat hetek óta jó teljesítményt az Érdi VSE U15-ös együttese, Serfőző Milán csapatának ezúttal sem jött össze a győzelem, miután a regionális bajnokság középnyugati csoportjának nyolcadik fordulójában 5-2-es vereséget szenvedett a Dunaharasztitól.
– Rettentő csalódott vagyok, de csak az eredmény miatt! Ugyanazt tudom elmondani, mint a múlt héten. A végeredmény nem tükrözi hűen a játék képét, ezen a mérkőzésen is a mi akaratunk érvényesült, labdabirtoklásunk is rendben volt, de a kidolgozott helyzeteinket megint nem tudtuk megfelelően értékesíteni. Sajnos a második félidőben a kontrák kivédekezése, illetve az egyéni hibák kivégeztek minket, de az, hogy ennyi helyzet, gól van (csak sajnos eddig nem a mi javunkra) a mérkőzéseinken, az a játékstílusunknak és a felfogásunknak köszönhető. Amennyiben párharcokban, a kontrák levédekezésében fejlődni tudunk, akkor reményeink szerint az eredmények is jönni fognak. A játékhoz gratulálok a fiúknak – Serfőző Milán.
U15, Regionális bajnokság, középnyugati csoport, 8. forduló
Érdi VSE-Dunaharaszti MTK 2-5 (2-2)
Gól: Nikolics Balázs (32. perc), Czikó Bence (40. perc)