A kevesebb hiba döntött

Nem indult rosszul az Érdi VSE U15-ös csapatának Ikarus-Maroshegy elleni vendégjátéka, de a hazaiak az érdiek hibáit kihasználva 4–0-ra megnyerték a regionális bajnokság középnyugati csoportjának második fordulójában rendezett mérkőzést.

– A két hasonló képességű csapat csatáját a hazaiak nyerték, mert kevesebbet hibáztak. Próbáltuk a megszokott játékunkat játszani, ami az első tíz percben működött, de utána valami megtört. Nem találtuk a játék ritmusát, nem tudtuk birtokolni a labdát, kevés volt a bátor, kreatív megoldás. Letámadás sem volt annyira hatékony, mint azt előzetesen vártam. Sajnos, amivel korábban is gondjaink voltak, azok ma is előjöttek. Négy gólból háromszor megkontráztak, olyan helyeken veszítettünk labdát, ahol nem szabad, így újra saját magunkat vertük meg. Több játékos sem tud kilépni a komfortzónájából, amit megbeszéltünk, legyakoroltuk az edzéseken, abból elvétve kaptam csak vissza, pontosan azért, mert nem merünk focizni és nem azért, mert nem tudunk – Serfőző Milán.

U15, Regionális bajnokság, középnyugati csoport, 2. forduló
Ikarus-Maroshegy–Érdi VSE 4–0 (1–0)