Remek játék a főpróbán

Hazai pályán a Keleti csoportban bajnoki címért harcoló BVSC Zugló ellen zárta a felkészülést az Érdi VSE. Limperger Zsolt együttese koncentrált, fegyelmezett játékkal győzte le 1-0-ra a fővárosiakat.

A Keleti csoportba kerülő, ott merész célokat kitűző BVSC-Zuglót látta vendégül utolsó edzőmeccsén az Érdi VSE. A XIV. kerületiek soraiban ezúttal csak Pintér Nikola volt a kezdőben a korábbi érdiek közül, Májer Gergő a kispadon kapott helyet, míg Kelemen Patrik sérülés miatt nem volt bevethető.

A találkozót jól kezdték a felek, hiszen az első tíz percben mindkét csapatnak voltak lehetőségei, de lövésig nem jutottak el. Aztán az érdiek több szép akciót is vezettek, melyek közül az elsőt a 15. percben sikerült gólra váltani, amikor Koós Gábor baloldali szögletét Horváth Gábor még védte, de a kipattanót Farkas Bálint közelről a kapuba pofozhatta (1-0).

A vezetés jó kis kedvcsináló volt Limperger Zsolt együttesének, amely az első játékrészt szinte hiba nélkül hozta le, Koós Gábor, Kalmár Domonkos, Fürjes Ádám és Farkas Bálint is eljutott egy-egy nagy helyzetig, míg a BVSC nem tornáztatta meg Kertész Ferencet, így egygólos érdi előnnyel fordultak a csapatok.

A második félidőre kissé alábbhagyott a kedv mindkét csapat részéről, legalábbis kevesebb helyzetet hozott a fordulás utáni időszak. A BVSC első kapura lövésére is egy órát kellett várni, amikor Murai Márk vezethette a kapura a labdát, de Kertész Ferenc védeni tudott. A túloldalon az érdiek is több akciót kezdeményeztek, de ezúttal kevésbé voltak veszélyesek a kapura, így maradt az egygólos különbség. Azaz az Érdi VSE győzelemmel zárta a bajnoki főpróbát, s készülhet az NB III rajtjára.

– Egész héten a bajnoki ritmusban készültünk. Ahogy múlt héten mondtam, akkor kissé fáradtak voltak a srácok, ez még mindig látszott egy kicsit, de bízom benne, hogy jövő héten már nem fog. Biztató volt a meccs, hátul végig masszívak voltunk, az ellenfelünknek csak a második félidőben akadt egy lehetősége, nekünk pedig az első félidőben több is. Ami fontos, hogy amit elterveztünk, hogy mit játsszon a csapat, azt viszont lehetett látni a pályán. Koncentráltak voltunk, szóval bizakodó vagyok a bajnokságot illetően – értékelt Limperger Zsolt, az Érdi VSE vezetőedzője.

Az Érdi VSE az NB III Nyugati csoportjának 2020/21-es idényét augusztus 2-án, 17.30-kor a Fejér megyei első osztályból feljutó Gárdonyi VSC ellen kezdi meg az Ercsi úti Sporttelepen.

Felkészülési mérkőzés
Érdi VSE-BVSC-Zugló 1-0 (1-0)
Érdi VSE: Kertész F. – Honti, Bozsoki, Csiszár – Fürjes, Kalmár, Kócsa, Koós, Varga T. – Kollega, Farkas B.
Csereként pályára léptek: Földesi (a szünetben), Molnár B. (60. p.), Pintér O. (74. p.), Kertész B. (80. p.), Fügedi, Csala (87. p.)
Vezetőedző: Limperger Zsolt
Gól: Farkas B. (15. perc)