Megkezdtük a felkészülést

A héten megkezdte a felkészülést a várhatóan augusztus elején induló szezonra az Érdi VSE NB III-as labdarúgócsapata. Limperger Zsolt keddi edzésen tizenöt próbajátékos vett részt.

Hétfőn néhány hét szünet után ismét edzésbe álltak az Érdi VSE labdarúgói, az első edzésen még csak három próbajátékos vett részt, ám kedden már tizenöten próbáztak.

A keddi tréningen a csapatnál maradó játékosok különmunkát végeztek, csak két kapus, Kertész Ferenc, Borek Norbert, valamint Bozsoki Imre és Németh Gábor Vince egészítette ki a próbajátékosokat, akik egy háromnegyed pályás egymás elleni meccsel bizonyíthattak Limperger Zsoltnak.

A vezetőedző még teszteli az érkezőket, az új igazolásokról és a távozókról honlapunkon számolunk be.

Az Érdi VSE felkészülési programja is alakul. Kertész Ferencék első edzőmeccsüket július 4-én vívják a szintén harmadosztályú Ceglédi VSE vendégeként. Ezt követően július 11-én a Bács-Kiskun megyei I. osztályú Kerekegyházát, július 18-án pedig az NB III-as Balassagyarmatot fogadják az érdiek. Július 25-én a harmadosztályba feljutó BVSC-Zugló ellen is vívnak egy felkészülési mérkőzést Koós Gáborék.

A bajnokság rajtjának függvényében pedig még két további edzőmérkőzést is beterveztek, eszerint augusztus elsején a Monorral, 9-én pedig a Váccal találkoznak az érdiek – a mérkőzések kezdési időpontjai még egyeztetés alatt vannak, amint megszületik a döntés, az erdivse.hu-n beszámolunk róla.

Az Érdi VSE tervezett felkészülési mérkőzése
07.04.: Ceglédi VSE (NB III)–Érdi VSE
07.11.: Érdi VSE–Kerekegyházi SE (megyei I. o.)
07.18.: Érdi VSE–Balassagyarmati SE (NB III)
07.25.: BVSC-Zugló (NB III)–Érdi VSE
08.01.: Érdi VSE–Monor SE (NB III)
08.09.: Érdi VSE–Vác FC (NB III)

A Magyar Labdarúgó Szövetség időközben közölte, az eddigi 48-ról 60-ra emelik az NB III-as csapatok létszámát. Az mlsz.hu-n megjelent közlemény értelmében előreláthatólag három húszcsapatos csoportot hoznak létre. Legkorábban augusztus másodikán kezdődhetnek meg a labdarúgó NB III 2020/21-es idényének küzdelmei. Az MLSZ közlése szerint a bajnokságokra történő nevezés határideje július 3., 12 óra.

A szövetség kitért rá, a járványhelyzet következtében a legtöbb bajnokság több vagy kevesebb tavaszi forduló elhagyásával került lezárásra, zárótáblázat megállapítása mellett. Erre tekintettel a 2020-2021-es férfi NB III-as bajnokságok versenykiírásai az alábbiak szerint módosultak: az eddigi 48 csapat helyett előreláthatólag 60 csapat vehet részt a küzdelmekben (3×20). A 37 bennmaradó együttes mellett a 13 megyei első osztályú bajnok csatlakozhat, továbbá tíz NB I-es együttes tartalékcsapata, de ők azzal a megkötéssel, hogy a fiókcsapatban maximum négy, 1999. december 31. előtt született labdarúgó szerepelhet.