2020. február 7.

Ezüstérem Törökbálintról

Hatcsapatos tornán végzett ezüstérmesként Törökbálinton az Érdi VSE U9-es együttese.

– 2020. február elsején Törökbálinton egy hatcsapatos tornán vettünk részt, ahol mindenki játszott mindenkivel, így volt lehetőségünk öt nagyon erős mérkőzés lejátszására. Első mérkőzést a Viadukt SE-Biatorbágy ellen játszottunk. Kicsit álmoskásan kezdtünk, de ahogy teltek a percek a fiúk egyre jobban szokták a kicsi termet és 6–0-ra sikerült nyernünk. A második mérkőzést – mint később kiderült – a végső győztes Hidegkút ellen játszottuk. Azt kell mondanom, hogy itt sem feltartott kézzel játszottak a srácok, végig tartották a lépést az ellenféllel, de megérdemelt, 4–2-es Hidegkút-győzelem született. Harmadik mérkőzésünk a nagy múltú Újpest ellen következett. A végletekig kiélezett, fordulatos mérkőzésen a mérleg a mi javunkra billent és 3–2-es zöld-fehér győzelem született. Negyedi mérkőzés az eredmények alakulása alapján a második helyről döntött a Liver ellen. A srácok átérezték a mérkőzés súlyát és nagyon harcosan, jó játékkal 3–2-re legyőzték a Liver csapatát. Az ötödik, utolsó mérkőzést a Budai FC ellen játszották a fiúk. Kicsit megnyugodva kezdtük a mérkőzést, de sikerült felpörögni és a végére 4–0-ra megnyerték a találkozót. Egy nagyon színvonalaas tornán vettünk részt. A fiúk átérezhették milyen komoly, erős ellenfelekkel játszani. Sikerült felvennünk a tempót és sok, látványos gólt is szereztünk. Ami külön örömteljes, hogy az edzésen gyakorolt elemekből nagyon sokat viszontláttam a fiúktól. Gratulálok a srácoknak és reméljük, minél több ilyen tornán tudunk részt venni – Bozsoki Imre.

A torna végeredménye
1. Hidegkút SC, 2. Érdi VSE, 3. Liver SC, 4. Újpest FC, 5. Budai FC, 6. Viadukt SE-Biatorbágy

fotók: Segesdi Zsolt