“Tudnak küzdeni egymásért”

A vereség ellenére nagyot küzdött az Iváncsa KSE vendégeként az Érdi VSE U15-ös csapata, amely jól kezdett, de a hazaiak első góljuk után felbátorodtak és végül hatgólos győzelmet arattak.

– Az őszi szezon utolsó mérkőzését játszottuk az Iváncsa vendégeként. Az első húsz percben egyenrangú ellenfelei voltunk a hazaiaknak, aztán egy távoli lövésből szerzett iváncsai vezetés után elvesztettük a fonalat és sajnos felborult a pálya, nem a mi javunkra. A második félidőben küzdeni akarásban fel tudtunk fejlődni, de a támadások kivitelezésében nem jött ki a lépés. Alapvetően megérdemelt hazai győzelem született, bár a hatgól különbség sokalló. Ettől függetlenül nem gondolom, hogy szégyenkeznünk kellene, hiszen ez a korosztály bizonyította, hogy akármekkora lemaradásban vagyunk technikailag, futballtudásilag a mezőny többi csapatához képest, az eredménybeli sikertelenségek ellenére kitartóak a gyerekek és tudnak küzdeni egymásért! Ez példaértékű hozzáállás a srácoktól, amire csak annyit mondhatok: büszke vagyok rájuk – Habos Gergely.

U15, II. osztály, Középnyugati csoport, 13. forduló
Iváncsa KSE–Érdi VSE 6–0 (3–0)