Az egy éves kitérő után az NB III-ba visszajutó VLS Veszprémet fogadja az Érdi VSE a Nyugati csoport 15. fordulójában, november 17-én, 13 órától.
A tabella hetedik helyén öt-öt győzelemmel és döntetlennel, valamint négy vereséggel álló VLS Veszprém ellen folytathatja nyolc mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozatát a listavezető Érdi VSE.
Az NB III-ba egy év után visszatérő veszprémiek nem kezdték rosszul az idényt. Ugyan első győzelmükre a hatodik fordulóig kellett várni, amikor Komáromban győztek 1–0-ra, ám azt megelőzően is csupán egyszer kaptak ki (Pápán 2–1-re), a többi négy találkozó közül a Sárvárral, a Mol Fehérvár FC II-vel és a Lipóttal is hazai pályán, a Ménfőcsanakkal pedig idegenben játszottak döntetlent.
Az első siker után rögtön jött a második is a PAFC II ellen, majd ugyan becsúszott egy bicskei vereség, ám ezt egy bravúros, 3–1-es III. Kerület elleni sikerrel gyorsan javították is Pető Tamásék.
A VLS azonban kissé kiszámíthatatlan csapat, amelyet mutat az együttes formája is: elmúlt öt mérkőzésén is igencsak rapszodikusan teljesített, a 2–1-es nagykanizsai vereséget követően honi környezetben simán verték a Mosonmagyaróvárt (3–0), de a BKV vendégeként csak egy gól nélküli döntetlent értek el, majd nem kis meglepetésre kaptak ki a Balatonlellétől 1–0-ra. Ellenben ezeket a botlásokat rendre ki is javítják, legutóbb a Hévízt verték 4–1-re, így nagy kérdés, melyik arcát mutatja a Veszprém az Ercsi úti Sporttelepen.
Az Érdi VSE és a VLS Veszprém a 2017/2018-as idényben találkozott egymással, amikor a 28. fordulóban az érdiek 2–0-ra nyertek hazai pályán, azt megelőzően Veszprémben gól nélküli döntetlen született, míg a 2016/2017-es évadban az Érdi VSE hazai pályán és idegenben is 2–1-re győzött.
– Elég hektikus a Veszprém, vannak nagyon jó eredményei, mint a III. Kerület és a Mosonmagyaróvár elleni győzelmek, de ugyanilyen meglepő a Balatonlelle elleni hazai null egy is. Nagyjából tisztában vagyunk a Veszprém képességeivel, így azt mondom, inkább a Balatonlelle elleni eredmény a meglepetés, mint a másik kettő, mert egy nagyon veszélyes csapat a Veszprém. Nem szabad félvállról vennünk őket, mert akkor ilyen eredmények lehetnek. Tudjuk a gyengéiket és ezeket próbáljuk kihasználni és folytatni jó sorozatunkat – fogalmazott Limperger Zsolt, az Érdi VSE vezetőedzője.
A múlt héthez hasonlóan ezen a héten is sok eső esett, így a pálya állapota is döntő tényező lehet.
– Annál biztosan jobb állapotban lesz, mint a balatonlellei, mert egész héten próbáltuk kímélni, de ahogy Balatonlellén, most is fontos lesz, ki tud jobban alkalmazkodni a körülményekhez. Nekünk a saját játékunkat kell játszani, bízom benne, partner lesz benne a pálya. Hazai környezetben azonban nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése – tette hozzá.
A november 17-én, 13 órakor kezdődő Érdi VSE–VLS Veszprém mérkőzést Molnár Réka vezeti, segítői dr. Ambrus Dániel János és Balla Levente lesznek.
NB III, Nyugati csoport, 15. forduló
11.17., 13.00: Érdi VSE–VLS Veszprém
A HÉTVÉGE TOVÁBBI PROGRAMJA
Felnőtt együttesünk mellett U19-es és U17-es együtteseink is hazai pályán játszanak az előttünk álló hétvégén, hiszen szombat délelőtt a Komáromot látják vendégül Serfőző István és Kajdy György tanítványai. U16-os lányaink szombat reggel a Budapest Honvéd vendégeként játszanak, míg fiú U14-es második csapatunk vasárnap vív rangadót az Ercsi úton az Asterixszel. U11-eseink vasárnap pótolják a múlt hétről elmaradt Bozsik-tornájukat Budaörsön, míg U8-as korosztályunk az FTC partnercsapatai számára rendezett tornán vívnak öt találkozót a Népligeti Utánpótlás Centrumban szombaton 10 órától.
U19, III. osztály, Középnyugati csoport, 12. forduló
11.16., 12.00: Érdi VSE–Komárom VSE
U17, III. osztály, Középnyugati csoport, 12. forduló
11.16., 10.00: Érdi VSE–Komárom VSE
U16, lány ¾ pályás I. osztály, Közép csoport, 10. forduló
11.16., 09.00: Budapest Honvéd–Érdi VSE
U14, Pest megyei ¾ pályás bajnokság, Délnyugati csoport, 6. forduló
11.17., 09.00: Érdi VSE II–Asterix SC
U11, OTP Bank Bozsik-program: 11.17., 13.00, Budaörs
U8, FTC Partnercsapatos minitorna: 11.16., 10.00, FTC Népligeti Utánpótlás Centrum