A jó kezdés sem ért pontot

Hiába kezdte jól a Diósd elleni rangadót, nem tudott pontot szerezni az Érdi VSE U14-es csapata a korosztályos másodosztály középnyugati csoportjának hetedik körében.

– Első félidőben kilencven százalékos labdabirtoklás mellett szépen focizva, lehetőségeket, helyzeteket kidolgozva futballoztunk, egygólos előnyünk megérdemelt volt. Második félidőt ott kezdtük, ahol az elsőt abbahagytuk, óriási ziccert hagytunk ki újra. Félidő többi része értékelhetetlen, alibi játékkal akartuk csalni a focit, egyik pillanatról a másikra szétesett minden, amit addig felépítettünk. Olyan csapat vett el tőlünk három pontot, akik az első félidőben csak akkor jöttek át a félpályán, ha mi átengedtük őket, illetve arra rúgták a labdát, amerre álltak. Mentalitásból a második félidőben kritikán alulira vizsgáztunk – Serfőző Milán.

U14, II. osztály, Középnyugati csoport, 7. forduló
Diósdi TC–Érdi VSE 2–1 (0–1)
Gól: Kiss Dominik (34. perc)