Magabiztos győzelem a hétközi mérkőzésen

Október 10-én játszotta le az első fordulóból elhalasztott mérkőzését a Csepel vendégeként az Érdi VSE U16-os lány csapata, amely magabiztos győzelmet aratott.

Polgár Adrienn mellett D. Nagy Lili duplázott, Pula Vanessza pedig egy gólt lőtt a Csepel FC ellen

– Iskolai elfoglaltságok és betegségek miatt csere nélkül kellett lejátszanunk a mérkőzést. Ellenfelünk most alakuló, formálódó csapat volt. A mérkőzés elejétől látható volt, hogy ellenfelünk szerény játékerőt képvisel. Ennek megfelelően az egész mérkőzésen a mi akaratunk érvényesült. Az első félidőben számos helyzetet teremtettünk az ellenfél kapuja előtt és kétgólos vezetést szereztünk. A második félidőben további helyzeteket dolgoztunk ki és még három góllal növeltük vezetésünket, így végül öt nullra nyertük meg a mérkőzést. Magabiztos helyenként jó játékkal nyertünk. Gratulálok a csapatnak – ifj. Novák Ferenc.

U16, Lány ¾ pályás első osztály, Közép csoport, 1. fordulóból elhalasztott mérkőzés
Csepel FC–Érdi VSE 0–5 (0–2)
Gól: Pula Vanessza (12.), D. Nagy Lili (28., 48.), Polgár Adrienn (69., 71.)