Elégedett szezon után

Sorozatban harmadszor állhatott dobogóra az Érdi VSE labdarúgócsapata, amely az NB III Nyugati csoportjának 2018/2019-es idényét a bajnok FC Ajka mögött ezüstérmesként zárta.

Az egyesület az elmúlt két évben egy ezüst- és egy bronzéremmel fejezte be a bajnokságot, míg a mögöttünk hagyott kiírásban ugyan sokáig versenyben volt a bivalyerős Ajkával, végül lemaradt az elsőségről, ennek ellenére a csapat vezetése elégedetten értékelte a szezont az évzáró gáláján.

Novák Ferenc, az Érdi VSE ügyvezető elnöke beszédében először a támogatóknak, így Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatának, a Városüzemeltetésnek, a Polgárőrségnek, illetve valamennyi szponzornak megköszönte az egész éves munkát, amely által nagy sikert ért el a felnőtt csapat.

Ezt követően Romics Ervin tekintett vissza az idényre. A labdarúgó szakosztály vezetője kifejtette: dicséret jár a csapatnak az ezüstéremhez, melynek megszerzését nem kell megmagyarázni. – Az egy más kérdés, hogy sajnos időnként nekünk is hektikus volt a teljesítményünk, de szerencsére a mögöttünk lévőknek is. Ha visszautalok a Komárom elleni novemberi meccsre (3–1-es érdi vereség – a szerk.), be voltunk rezelve attól, ahogy leiskoláztak minket és tavaszra a nyakunkon lesznek, de akkorra jött egy törés náluk, a Puskás Akadémia FC II-nél pedig mi okoztuk a törést, tehát „besétáltunk” a teljesítményünkkel a második helyre. A csapat kihozta magából azt amit tud, azzal együtt, hogy voltak kemény meccseink – jegyezte meg Romics Ervin, aki a sok szép mérkőzés mellett nem ment el szó nélkül a Magyar Kupa-búcsúval kapcsolatban sem, ahol az érdiek az – NB III-tól az évad végén búcsúzó – Andráshidával szemben maradtak alul az Ercsi úton, büntetőpárbajban. Emellett azonban azt is szóvá tette, hogy a bajnok Ajka elleni hazai mérkőzést (2–2) a mutatott játék alapján egy jobb játékvezetéssel meg kellett volna nyernie a csapatnak, annak ellenére, hogy a bajnok végig kiegyensúlyozottan nyújtott jó teljesítményt a szezon során. Végezetül Romics Ervin elmondta, jövőre szeretnének hasonló helyezést, de ez függ a keret nyári változásaitól, illetve a csoportellenfelektől is, hiszen az új bajnokságba érkezik például az NB II-ből a Mosonmagyaróvár is.

A vezetői beszédek után a csapat elbúcsúztatta a majd’ kilenc év után távozó jobbhátvédet, Ország Pétert, illetve a csapatnak négy év után búcsút intő Kelemen Patrikot is, akik már nem Limperger Zsolt kezei alatt kezdik meg a júliusi, nyári felkészülést.