Felemás félidőkkel zárt az U15

Az első félidő sok hibát, a második viszont feljavult játékot hozott az Érdi VSE U15-ös csapatának a korosztályos másodosztály középnyugati csoportjának utolsó körében, hazai pályán, a Tatabánya ellen.

– Egy átaludt első félidő után egy elfogadható második félidei teljesítményt tudtunk produkálni. Az elején rengeteg hiba, rossz megoldás, pontatlanság volt részünkről mind védekezésben, mind támadásban, aminek ötgólos hátrány volt a „jutalma”. A második játékrészben rendeztük sorainkat, több helyen változtatni kellett, minek hatására a játékunk is feljavult, így egy kiegyenlített második félidőt láthattunk. Szeretném megköszönni a szurkolók, szülők egész éves bíztatását, a gyerekeknek pedig sok sikert kívánok jövőre az U17-es korosztályban! – Habos Gergely.

U15, II. osztály, Középnyugati csoport, 30. (utolsó) forduló
Érdi VSE–Tatabányai SC 1–6 (0–5)
Gól: Tóth Patrik (64.)