Kikapott a Dunakanyar SE-Szentendre otthonában a tavaszi évadnyitó mérkőzésén az Érdi VSE U14-es együttese a korosztályos másodosztály középnyugati csoportjának 16. fordulójában.
– MegkezdÅ‘dött a tavaszi idény – számunkra talán kicsit korán! Az új igazolásaink közül többen nem tudtak pályára lépni, illetve a meghatározó játékosok közül is többen hiányoztak. Sajnos ebben az összeállÃtásban nagy volt a lemaradásunk az ellenfelünkhöz képest, ami igazolódott az egész mérkÅ‘zésen. Próbáltuk a védekezésünket stabilizálni, ez azonban az elsÅ‘ félidÅ‘ben nem valósult meg. A második félidÅ‘ben talán egy kicsit összeszedettebbek voltunk, de az ellenfelünk ilyen arányban is megérdemelten nyerte meg a mérkÅ‘zést. Sokat kell még dolgozni ahhoz, hogy felvegyük az osztály ritmusát, de ehhez jobb hozzáállásra és alázatra van szükség! – fogalmazott SerfÅ‘zÅ‘ István.
U15, II. osztály, Középnyugati csoport, 16. forduló
Dunakanyar SE-Szentendre–Érdi VSE 12–0 (9–0)