U15: vegyes eredmények a teremben

Az Érdi VSE U15-ös csapata három mérkőzéssel kezdte meg szereplését a Pest Megyei Futsal7vége sorozatban, ahol a Treff Sportcentrumban a Kelen, a Biatorbágy és a Diósd ellen léptek pályára Habos Gergely tanítványai.

– Érden, a Treff Sportcsarnokban kezdtük meg a téli futsalbajnokságot. Szép létszámban jelentünk meg, hisz kilenc fővel tudtam számolni (nyolc mezőnyjátékos, egy kapus). Már a kezdés előtt leszögeztem a fiúknak, hogy a futsal a fejlődésünket, illetve a felkészülésünket szolgálja, az eredmény abszolút másodlagos, de természetesen próbáljuk meg a lehető legjobb eredményt elérni. Több játékosunk még sohasem játszotta ezt a sportágat, úgyhogy az elején át kellett vennünk a szabályokat, amit hamar meg is tanultak, így nem volt vele probléma. Mindenkinek ugyanannyi játékidőt próbáltam adni, így két hasonló képességű sort állítottam fel, melyeket ötpercenként cseréltünk. A mérkőzések 2×15 percesek voltak futóidővel. Az első mérkőzést a Kelen csapata ellen vívtuk, akikről látszott, hogy össze vannak szokva és több tapasztalatuk van ebben a játékban és egy pörgős, szoros mérkőzésen sajnos alulmaradtunk. Ahogy a nagypályán idén, úgy itt ezen a mérkőzésen sem tudtuk berúgni a ziccereinket, úgyhogy kicsit fájó vereség volt. A második mérkőzésen játszottunk a legjobban, egy képzett, úgy gondolom a legvégén is bajnokesélyes Biatorbágy ellen. Fordulatos, jó mérkőzésen igazságos eredmény született. A harmadik mérkőzésünkön viszont a leggyengébben játszottunk. Úgy éreztem, kicsit leültünk, hisz két meccset is kellett pihennünk a második után. Kevés passzjáték, egyénieskedés, rossz hozzáállás jellemezte ezen a mérkőzésen csapatunkat, és ahogy lenni szokott, a Diósd két kapura lövéséből két gólt szerzett, nekünk meg semmi nem jött be, így egy nyerhető mérkőzésen megérdemelten szenvedtünk vereséget. Azt gondolom, tapasztalatszerzésnek és mozgásnak jó volt és bízom benne, hogy a srácok az innen nyert tudást kamatoztatni fogják a nagypályán is – értékelt Habos Gergely.

U15, Pest Megyei Futsal7vége, II. osztály, F-csoport, Treff Sportcentrum
Érdi VSE–Kelen SC 0–1 (0–1)
Viadukt SE-Biatorbágy–Érdi VSE 3–3 (1–2)
Gól: Zalavári Gergely, Csincsák Áron, Szilágyi Levente
Érdi VSE–Diósdi TC 0–2 (0–1)