Csütörtöktől péntekig tartó kétnapos ráhangoló edzőtáborral kezdődött az idei NATION to NATION nemzetközi tollaslabda verseny, ahol az U15-ös magyar válogatottban egyesületünket Kis-Kasza Miklós képviselte.
Tíz nemzet csapatai mérték össze tudásukat a kilenc pályás Multialarm Sportcsarnokban, Pécsett. Kis-Kasza Miklós hat egyéni mérkőzést játszott és öt párost, amelyből tíz alkalommal is győztesként jött le a pályáról. Egyedül a dán Lasee Linderoth ellen maradt alul, de itt csak kevés hiányzott a győzelemhez.
A vasárnapi döntőbe veretlenül bemenetelő magyar válogatott már az egyéni versenyszámoknál 4:2-re elhúzott jónevű ellenfelétől, ám a tollaslabdában nincs lefutott mérkőzés. Északi vendégeink a női és a férfi párosok megnyerésével nyílttá tették a versenyt, 4:4-re egyenlítettek. Következett az utolsó, mindent eldöntő versenyszám: a vegyes. Miklós – oldalán az NK SE versenyzőjével, Vetor Nikollal – már többször is megmutatta, hogy eredményesen tudnak együtt játszani, ezért okkal reménykedtek a végső győzelem megszerzésében. Ennek megfelelően, az első szettet izgalmas hajrával 21:19-re hozták is fiataljaink, ám, hogy izgalmasabb legyen, a másodikban kicsit kiengedtek. Megérezték ezt dán ellenfeleik is, és stílust váltva 21:12-re hozták a szettet. A mindent eldöntő harmadik játékrészben aztán Nikol és Miki megrázták magukat, szebbnél-szebb labdameneteket produkálva esélyt sem adtak rá, hogy kicsússzon kezükből a győzelem, így megszerezve maguknak a győztes pontot, ezzel pedig a válogatottnak az aranyérmet.
Tagok: Kovács Fanni, Orosz Tekla, Tóth Kristóf (Debrecen), Kígyós Keán (Hajdúszoboszló), Könczöl Ádám (Szeged), Vetor Nikol és Vetor Tánya (Budapest – NKE SE) és Kis-Kasza Miklós (Érdi VSE)