Hiába volt egyenrangú ellenfele a Kelen SC-nek az Érdi VSE U15-ös csapata, nem sikerült a pontszerzés a szezon utolsó hazai mérkőzésén, miután Habos Gergely csapata 2–0-ra kikapott a korosztályos másodosztály középnyugati csoportjának 14. fordulójában.
– Egy ilyen mérkőzés után az edzőben kettős érzések kavarognak. Egyrészt bosszús vagyok, hiszen a sok kihagyott ziccerünk mellé ellenfelünknek egy hónappal előre adtunk karácsonyra két ajándék gólt. Másrészt pedig boldog vagyok, mert ismételten jól futballoztunk és ha ez eredményességben nem is látszik meg idén, a játékosok fejlődésében mindenképp. Az ellenfél edzője is kiemelte, tudták, hogy jobb csapat vagyunk annál, mint a tabellán elért helyezésünk mutat és ezt ma is bebizonyítottuk, mert nagyon jó mérkőzést játszottunk – mondta Habos Gergely.
U15, II. osztály, Középnyugati csoport, 14. forduló
Érdi VSE–Kelen SC 0–2 (0–0)
Jók: Zalavári Gergely, Csincsák Áron, Fodróczy Gellért