3–1-es vereséget szenvedett a Komárom VSE vendégeként az Érdi VSE az NB III Nyugati csoportjának 15. fordulójában. Limperger Zsolték ugyan a hajrában Koós Gábor révén feljöttek egy gólra, de a hosszabbításban eldöntötte a három pont sorsát a házigazda.
Aktívan kezdett a Komárom, amely már az első percekben nagy lehetőségeket dolgozott ki, s ugyan lövésig nem jutott az első tíz percben, de ezután a 11. percben Kenesei Krisztián jobboldali beadása után Katona Attila az érdi kapuba juttatta a labdát (1–0).
A hátrány után az érdiek alaposan felélénkültek, s amíg a hazai lehetőségek ritkultak, addig az érdiek gyarapodtak, Rigó Gábornak, a Komárom kapusának is többször védenie kellett.
A szünetig az érdiek akarata érvényesült, ám hiába a több lehetőség, nem tudott egyenlíteni a vendég együttes.
A fordulás után még támadóbb szellemben folytatták a vendégek, de hiába játszottak fölényben, nem tudták bevenni Rigó Gábor kapuját, majd húsz perc játék után Kenesei Krisztián egy baloldali beadást helyezett az érdi kapuba, így a vendégek egyenlítés helyett kétgólos hátrányba kerültek (2–0).
A hátralévő időszakban az érdiek mezőnyfölényben voltak, amely tíz perccel a vége előtt érett góllá, amikor Németh Gábor baloldali beadását a hosszún érkező Pál Szabolcs a rövidre fejelte vissza, ahol pedig Koós Gábor érkezett és fejelt a kapuba (2–1)!
A hajrában robotolt az egyenlítésért az Érdi VSE, de ehelyett a hazaiak eldöntötték a három pont sorsát, miután egy kontrából a csereként beálló Vincze Viktor vette be Kertész Ferenc kapuját (3–1).
https://www.facebook.com/erdivse/posts/1050002548494637?__xts__[0]=68.ARC4mevrKM1DyBhkj8b8ZEvSRREKPzIE_XbnoBxp4Kii4ujnd48F2aVfulZ50FKhUsE6yGj0mOj488k8vTT9Lk5m_wY7jddYzgeclKpeOQBnl5KJbXnXOhS3mo9ZQw01cWutzVRBcmHQqm29d1ntNdgpPAsZH0J821BoY2jnQnZi_v2KMWk7N835JJ3HccWQfQk_7m73OzFsN48qQBtENdGcCacVdXHPtyo6Iv92Hlu_HZ6xq8_OUnMyehzSiRGdO3nGzw94cHb9zcJQMGQ-xUqVK4dGnhYXnvxnfmaTPDnDur9AEuEciIaomvbWyO0GB9YvvZWPYkRrrMKrj9vbCxEJQQ&__tn__=-R
– Álmoskásan kezdtünk, az első húsz percet átaludtuk. Amire fel lett hívva a figyelem, azok a pontrúgások és Kenesei Krisztián, de mégis ilyen szituációkból kaptuk a gólokat. A második félidőben visszajöttünk a meccsbe, benne volt, hogy egyenlítünk, de kitámadtunk és abból kaptunk egy gólt… Nem voltunk olyan kreatívak és Melczer Vilmos nagyon hiányzott a középpályáról, a pálya sem volt olyan, hogy a saját játékunkat játsszuk, sajnos így alakult – mondta Kónya Benjámin, az Érdi VSE középpályása.
– Jó volt a kezdés, utána ránk jött az Érd és emiatt kapkodóvá vált a játék. Nagyon rossz volt a pálya és nem mertük úgy felvállalni a passzjátékot, mint ahogy szoktuk. Kettő null után volt egy tíz perc, amikor felszabadultabban játszottunk, ezekkel a pályahibákkal is bátran megküzdöttünk, de nem tudtuk végérvényesen lezárni a meccset, hiszen az Érd nagyot harcolt. Izgalmas mérkőzés volt, összességében a mérkőzést döntő részben mi kontrolláltuk, még akkor is, amikor az Érd egy kis mezőnyfölényben volt, de inkább a küzdőjelleg dominált, mint a játékosság – értékelt Bozsik Péter, a Komárom VSE vezetőedzője.
– Az első húsz perc ajándék volt… Karácsonyra gondolnak már a fiúk, hogy ajándékoznak perceket és gólokat az ellenfeleknek. Az első gól is pontrúgás volt, a második is óriási figyelmetlenség volt. A harmadik pedig már csak hab a tortán. Agresszívebb volt a Komárom az első húsz percben, utána nekünk is voltak lehetőségeink, rúgtunk egy gólt, amiről nem tudom, szabályos volt-e vagy sem. Utána is voltak helyzeteink. Egy null után főleg mi domináltunk, a Komárom pedig kontrázott és ahelyett, hogy egyenlítettünk volna, kontrából kaptunk egy gólt… Végülis ebben a meccsben az első húsz percet leszámítva sokkal több volt… – nyilatkozta Limperger Zsolt, az Érdi VSE vezetőedzője.
Az Érdi VSE az NB III Nyugati csoportjának 16. fordulójában, november 25-én, 11 órakor a MOL Vidi FC II ellen zárja az őszi bajnoki idényt, ezt követően a naptári év utolsó mérkőzését december 5-én, a Tarr Andráshida SC ellen vívja Limperger Zsolt csapata a Magyar Kupában.
NB III, Nyugati csoport, 15. forduló
Komárom VSE–Érdi VSE 3–1 (1–0)
Komárom. V: Móri Tamás (Bőhm Ármin, Péntek Zsuzsanna)
Komárom VSE: Rigó – Katona A., Végh B., Tóth I., Módi – Bán (Koronczai, 85.) – Szabó R. (Vincze V., 77.), Schiller, Végh T., Tóth P. A. – Kenesei (Musitz, 89.)
Vezetőedző: Bozsik Péter
Érdi VSE: Kertész F. – Ország, Bogdán (Pál Sz., a szünetben), Bozsoki, Németh G. V. – Koós, Kónya, Pallagi – Kelemen P., Mojzer (Balázsovics, 81.), Gera D. (Pintér N., 63.)
Vezetőedző: Limperger Zsolt
Gól: Katona A. (11.), Kenesei (65.), Vincze V. (92.), ill. Koós (80.)