Kétgólos hátrányból állt fel, de kikapott az U14

Kétgólos hátrányból Németh György és Szilágyi Levente révén pillanatok alatt egyenlített, de nem tudott pontot szerezni az ESK Ménfőcsanak ellen az Érdi VSE U14-es együttese a korosztályos másodosztály középnyugati csoportjának hetedik körében…

– Két egyforma képességű csapat játszott egymással. Az első félidőben mi kezdeményeztünk többet, labdabirtoklásban is. Viszonylag jobbak voltunk, mégis az ellenfelünk jutott vezetéshez. Ezután nekünk is volt két ziccerünk, ami kimaradt és a futball törvénykönyve szerint meg is kaptunk a második gólunkat a félidő végén. A szünetben rendeztük sorainkat és tíz perc alatt sikerült az egyenlítés, azonban ez minket zavart meg, mert a hátralévő időben védekezésben elképesztő hibákat vétettünk, így ellenfelünk megérdemelten győzött. Csalódás volt számomra a mérkőzés, nagyon sok egyéni hiba volt a játékunkban. Remélem, a játékosaim is érzik ezt és próbálnak majd javítani – fogalmazott Serfőző István.

U14, II. osztály, Középnyugati csoport, 7. forduló
Érdi VSE–ESK Ménfőcsanak 2–5 (0–2)
Gól:
Németh György (47.), Szilágyi Levente (49.)
Jók:
Kristóf Márk, Németh György