U7-es korosztályban három csapattal, az U9-eseknél két együttessel, azaz tíz fővel vett részt az Ercsi úti Sporttelepen rendezett Bozsik-program fesztiválon a házigazda Érdi VSE. A legügyesebb játékosoknak járó okleveleket T. Mészáros András, Érd polgármestere és Majoros István, olimpiai bajnok birkózó adták át.
– Nagyon sok gyerek volt, jó hangulatban telt a torna. Nekünk külön öröm egy ilyet szervezni. Három csapattal játszottunk, tehát kilenc fővel és jól szerepeltünk. Lehettünk volna többen is, az U7-eseknél tizenöt játékosunk van és közülük nagyon sok ügyes gyerek van – mondta ifj. Novák Ferenc, az Érdi VSE U7-es csapatának edzője.
Az U7-es korosztályban a legügyesebb játékosoknak járó okleveleket T. Mészáros András, Érd polgármestere és Majoros István, olimpiai bajnok birkózó adták át. Az Érdi VSE-ből az egyéni elismerést Zimány Benedek érdemelte ki az U7-es korosztályban.
– Nagyon jó létszámmal tudtunk részt venni az U9-es korosztályban, hiszen tíz embert tudtunk kiválasztani a 26 fős keretünkből. A játékosok nagy része egyelőre nehezen ismeri fel a meccshelyzetet, a passzolást, de láttam nagyon jó dolgokat, amiket az edzéseken is gyakoroltunk, gólokat nagyon jól tudnak rúgni. Egyelőre azon kell javítani, hogy egyszerre több dologra is figyeljenek, a társukra is a kapura, azaz összetett a helyzet, de ezért vagyunk edzéseken, hogy ezeket gyakoroljuk – fogalmazott az U9-es csapat segédedzője, Suha Zoltán.
Az U9-es korosztályban az oklevelet Tóth Bálint érdemelte ki az Érdi VSE-ből.