A korai hátrány után remekelt az Érdi VSE U15-ös csapata a Diósdi TC elleni térségi rangadón, mégis, hiába volt több hatalmas ziccere a házigazdának, nem tudott élni vele.
Borzasztóan kezdődött az érdiek számára a mérkőzés. Az első percben ugyan még Papp Gábor alakulata támadott, de egy előrevágott vendég indításnál az érdi védők nem értették meg egymást, ezt kihasználva pedig hamar előnybe került a Diósdi TC. Ezután viszont az érdiek remekeltek, sorra dolgozták ki a lehetőségeket az egyenlítésért, erre csak nem sokkal a szünet előtt került sor, amikor Ujhelyi Norbert volt eredményes.
A fordulás után mindkét félnek meg voltak a lehetőségei, a hajrában pedig Ujhelyi Norbert eldönthette volna a mérkőzést, de a nagy ziccerben nem tudta átemelni a vendégek kapusát, így egy roppant küzdős, jó iramú találkozón 1–1-es döntetlen született.
„Sajnos nem sikerült nyerni, de a csapat maximálisan kitett magáért, mindenki hozta azt, amit bele lehet tenni egy mérkőzésbe. A hozzáállással maximálisan elégedett vagyok, a játék helyenként jó volt, kicsit hullámzó volt, de összességében mi domináltunk. Nagy helyzeteket hagytunk ki… Voltak jó teljesítmények, de sajnos nem sikerült visszavágnunk teljesen. Igyekszünk ezt pótolni” – mondta Papp Gábor.
U15, II. osztály, Középnyugati csoport, 21. forduló
Érdi VSE–Diósdi TC 1–1 (1–1)
Jók: Ujhelyi Norbert, Kádár Bence, Szilágyi Roland