Az első tanulófélév után

Nagyon fontos fél éven van túl az Érdi VSE U16-os lány csapata, hiszen az együttes az országos bajnokságban kezdte meg szereplését. Voltak nagyon jó mérkőzései a csapatnak, de azt is látni kell, hogy ebben a bajnokságban még nagy a különbség az egyes gárdák között.

– Váratlan volt az országos bajnokságban való szereplés, mert tavaly még körzetekre volt bontva, s mi arra is készültünk, ebből érezhető, hogy tudásszintben is van különbség, illetve utazni kell Zalaegerszegre, Mosonmagyaróvárra, Nagykanizsára, mindezt úgy, hogy az esetek nagy részében délelőtt 10, 11 órakor vannak a mérkőzések… Ezek a csapatok pedig két-három éve együtt vannak, míg nálunk nagyjából a Csákvár azonos képességű, hiszen az a csapat is nemrég alakult. Ez látszik is a játékunkon. Az látszik, hogy a Puskás Akadémia és a Zalaegerszeg kimagaslik a mezőnyből, de ha a lányok normálisan tudnak járni edzésre, akkor tavasszal a többiekkel is fel tudjuk venni a versenyt. Bár kedvezőtlen a sorsolás, mert a hosszú túrákra mind menni kell, tehát reggel 7 órakor el kell indulni és délután 4-5-re érünk haza, tehát egész napos program lesz ez, azért ebben a korban még nagyon sok – mondta ifj. Novák Ferenc.

Az érdi csapat számára nem feltétlenül az első, tanulóév a hangsúlyos, pláne úgy, hogy a játékosok nagy része jóval a korosztály alatt van.

– Talán a legidősebb kislány is egy évet biztosan tud játszani ebben a korosztályban, de a nagy része két évet is tud játszani, tehát ennek a munkának a következő bajnokság tavaszára kell beérni. Reméljük, együtt tudnak maradni és akkor egy jó kis csapat lesz. Nagy veszteség, hogy Horváth Melitta eligazolt, mert elköltöztek, de öröm számunkra, hogy a felcsúti mérkőzésen kinézte magának a Puskás Akadémia, úgyhogy szerintem tavasszal már ott fog játszani.