A közvetlen élmezőnybe tartozó Csepel FC SE vendégeként lépett pályára az Érdi VSE U17-es együttese a korosztályos harmadosztály középnyugati csoportjának tizenegyedik fordulójában.
A tabella negyedik helyén negyvenhét lőtt és hat kapott góllal álló Csepel FC SE-hez látogatott a Németh József edzette érdi U17-es csapat. A vendégek fegyelmezetten és nagy akarattal játszottak, ám a házigazda a tizennyolcadik percben megszerezte a vezetést, majd a szünetre már háromgólos előnnyel vonult.
A fordulás után az érdiek nem tudták feltörni a jól záró hazai védelmet, végül 6–0-s vereséget szenvedtek.
– A fegyelmezettséggel és akarattal maximálisan elégedett voltam. Amit megbeszéltünk, azt 80-90 százalékosan sikerült megvalósítani, mert meg is akarták csinálni. A hat gólból egy volt, ami nem tudatos, de megérdemelt volt, de a többi ötnél látszott a fizikális különbség, szépen lejátszottak minket, de a többi résszel elégedett vagyok – mondta Németh József.
U17, III. osztály, Középnyugati csoport, 11. forduló
Csepel FC SE–Érdi VSE 6–0 (3–0)
Jók: Thörköly Róbert, Nagy Richárd, Fodróczy Gergely