Újra összeáll a Palásthy-Kovács Béla csatársor Érden?!

Az Érdi VSE az NB III Nyugati csoportjának hetedik fordulójában a TARR Andráshida SC vendégeként lép pályára. 

Felsőházi derbinek is beillő mérkőzés lehet, hiszen az éllovas Érdi VSE hat fordulót követően még veretlen, négy győzelemmel és két döntetlennel a tabella élén áll, míg a tavalyi kiírásban tizedik helyen végző zalaegerszegi együttes is ígéretesen nyitotta az évadot, hiszen négy győzelemmel és két vereséggel a negyedik helyen áll. Az Andráshida SC eddig hazai pályán a Veszprémet, a BKV Előrét és a Csornát is legyőzte, emellett Pápán is nyert, emellett a Tintahalak SE és a Dunaharaszti MTK vendégeként vereséget szenvedett.

Az Andráshida hét közben a Magyar Kupában a Fejér megyei első osztályú Lajoskomárom vendégeként lépett pályára és nyert simán, 3–0-ra. Az érdiek büntetőkkel ejtették ki a bajnoki rivális FC Ajka együttesét, s már meg is kapták következő fordulóbéli ellenfelüket.

A 2015/2016-os idényben Zalaegerszegen 2–1-re nyert a hazai csapat, majd Érden 1–1-re végeztek a felek, míg tavaly a nyolcadik fordulóban Bozsoki Imre és Csizmadia Zoltán góljaival hátrányból felállva győzött az érdi együttes, aztán a 25. körben Melczer Vilmos és Pintér Nikola találataival Érden is 2–1-re nyert Limperger Zsolt csapata.

– Az Andráshida egyik erőssége a hazai pálya.

Itt domborodik ki a legjobban ebben a csoportban, hogy mennyire erősek otthon. Hazai pályán eddig minden meccsüket megnyerték, sikerült nyerniük Pápán, ott vannak a nyakunkon, két pontra tőlünk, úgyhogy nem lesz egyszerű mérkőzés, harcos, nehéz meccsre számítok – fogalmazott Limperger Zsolt, aki az idegenben még hibátlan csapatával kapcsolatban megjegyezte: természetesen szeretnénk nyerni, ez most sincs másképp.

– Az Érd tavaly is és idén is erős csapat. Az NB I-et megjárt játékosokkal (Pál, Koós, Kárász) sikerült erősíteniük. Erős felépítésű, taktikus csapat lesz az ellenfelünk, akik remekül kontráznak. Volt, amikor megvertük őket, de volt, hogy kikaptunk egy szoros mérkőzésen. A szerdai kupafordulóban az Ajka ellen büntetőrúgásokkal jutottak tovább. Kérdéses, hogy ez mennyi energiát vett ki belőlük. Mi nagyrészt pihentethettük kulcsjátékosainkat, talán ennyi előnyünk lehet. Ha taktikusan és türelmesen játszunk a pontszerzés, de akár a győzelem is elérhető – olvasható az Andráshida SC vezetőedzőjének, Dobos Sándornak a nyilatkozata a klub honlapján.

A szombaton, 16 órakor kezdődő mérkőzést az erdivse.hu-n élőben közvetítjük. A találkozót dr. Kovács Gergely vezeti, segítői Illés Tamás és Bati Norbert lesznek.

A felnőtt NB III-as együttesünk mellett a Pest megyei harmadosztály délnyugati csoportjának ötödik fordulójában az Érdi VSE II azt a Szigethalom SC-t fogadja, melynek játékos-edzője a korábbi érdi támadó, Kovács Béla, míg a csapat támadói között ott van a nyáron távozó Palásthy Norbert is. A két korábbi érdi együtt utoljára 2015. október 31-én játszott Érden, amikor az NB III Nyugati csoportjának 14. fordulójában hazai pályán 1–0-ra kikaptak a Dorogi FC-től. A mérkőzést szeptember 24-én, 16 órakor rendezik.

A Pest megyei női ¾ pályás bajnokság nyugati csoportjában az Érdi VSE a Metis NFC-t látja vendégül. Az U19-es és U17-es csapataink is hazai környezetben lépnek pályára, a Százhalombattai VUK SE együttesét fogadják. Az U15-ös és U14-es csapataink a Törökbálinti LASE ellen lépnek pályára. Mellettük az U13-as együttes a Bozsik-programban vesz részt Százhalombattán, míg az U11-es gárdának Tárnokon lesz jelenése.

NB III, Nyugati csoport, 7. forduló
09.23., 16.00:
TARR Andráshida SC–Érdi VSE

Pest megyei III. osztály, Délnyugati csoport, 5. forduló
09.24., 16.00:
Érdi VSE II–Szigethalom SC

Pest megyei női ¾ pályás bajnokság, Nyugati csoport, 2. forduló
09.24., 14.00:
Érdi VSE–Metis NFC

U19, III. osztály, Középnyugati csoport, 4. forduló
09.23., 12.00:
Érdi VSE–Százhalombattai VUK SE

U17, III. osztály, Középnyugati csoport, 4. forduló
09.23., 10.00:
Érdi VSE–Százhalombattai VUK SE

U15, II. osztály, Középnyugati csoport, 4. forduló
09.24., 12.00:
 Érdi VSE–Törökbálint LASE

U14, II. osztály, Középnyugati csoport, 4. forduló
09.24., 10.00:
Érdi VSE–Törökbálint LASE

U13, Bozsik-program: 09.24., 09.00, Százhalombatta

U11, Bozsik-program: 09.23., 09.00, Tárnok