Meddő mezőnyfölény…

1–1-es döntetlent játszott a Dunafüred-Százhalombatta vendégeként az Érdi VSE második csapata a Pest megyei harmadosztály délnyugati csoportjának negyedik fordulójában.

A mérkőzés elején két perc elteltével megszerezte a vezetést a házigazda Dunafüred-Százhalombatta, de a továbbiakban az érdiek irányították a találkozót. Az egyenlítés azonban csak a hajrá előtt jött össze, amikor Varga György vette be a hazaiak kapuját, ám a meccslabdát elhibázta, így maradt az 1–1-es döntetlen.

– Meddő mezőnyfölényünk volt végig. Lényegében a kapura nem jelentettünk veszélyt, a kapusuknak körülbelül két védése volt, de nyolcvan százalékban nálunk volt a labda. A második félidőben háromszor jöttek át a félpályán, ezek is azért voltak, mert előrevágták, mi meg bealudtunk. Mentünk előre, a tizenhatosig jól futballoztunk, de helyzetünk nem volt sok – fogalmazott Németh József.

Pest megyei III. osztály, Délnyugati csoport, 4. forduló
Dunafüred-Százhalombatta–Érdi VSE II 1–1 (1–0)
Gólszerző: Varga György (77.)
Jók: Sárosi Róbert