A csapat összekovácsolódott

„Minden mérkőzésen voltak jó periódusaink, amikben nem csak felvettük a játékban a versenyt ellenfeleinkkel, de többször jobbak is voltunk. 80 percen keresztül viszont csak kevésszer voltunk képesek erre. A nagy fizikai hátrány több mérkőzést befolyásolt. Állóképességben megfelelt a társaság, de erőben, gyorsaságban nem.”

– kezdte Koller József, hozzátéve, hogy a csapat jellemzően 2004-es labdarúgókból állt, így esetenként akár két év hátrány is volt az ellenfelekhez képest.

„A tavaszi idény felétől látványosabb volt a fejlődés. Ekkorra állt össze a társaság. Megismerték és használni is tudták a játékelemeket. Hozzáállásban is érezhetően javult a csapat. Viszont így is csak egyetlen pontot tudtunk szerezni, ami nagyon kevés. Emellett nagyon kevés gólt lőttünk és nagyon sokat kaptunk, de a számokat érdemes összehasonlítani az őszivel. Ott pont nélkül zárt a társaság. Tavasszal tízzel többet lőttünk és tizenhárommal kevesebbet kaptunk. A kapott gólok száma lehetett volna még kevesebb, de a csapat meghatározó játékosa, a kapus sérülése miatt négy mérkőzést kénytelen volt kihagyni. Ezen a négy meccsen 52 gólt kaptunk. Menet közben harminc főre duzzadt a korosztály létszáma. Részben újonnan érkezőkkel, akik tartósan velünk készültek. Időnként olyanokkal, akik más csapatokból érdeklődtek. A nyári leigazolása ennek a négy-öt fiatalnak erősítést jelentene. És voltak az eggyel fiatalabb korosztályból is, akik felfelé edzettek, mert az ő fejlődésüket ez szolgálta.”– fogalmazott az U14-es csapat trénere, aki megjegyezte, hogy szerinte a korosztály összecsiszolódott, nem voltak személyi problémák, bár egy vezér hiányzott a pályáról, aki még jobban összefogta volna a társaságot és a nehéz pillanatokban irányít, mutatja az utat a csapatnak.

fotó: Balogh István

„A célokat, amelyek nem eredményekhez voltak kötve, a csapat teljesítette. Játékban, hozzáállásban, létszámban folyamatosan fejlődött és erősödött a társaság. Az élboly most még messze van, de a középmezőny elérhető. A csapatban idén a legjobb teljesítményeket a kapus és egyben csapatkapitány Terjék Ármin – aki a Pest megyei válogatottnak is a tagja –, valamint a támadó és házi gólkirály Hócza Zoltán nyújtotta. Hóczának a hozzáállása is nagyot változott – előnyére. Az eredményekkel nem, de az elvégzett munkával és fejlődéssel elégedett vagyok.”

– értékelt Koller József.

Vélemény, hozzászólás?