Bemutatjuk érkezőinket – NBIII

Mint általában minden átigazolási szezonban úgy most is változott felnőtt keretünk összetétele. A távozók mellett természetesen vannak érkezők is. Őket szeretnénk röviden bemutatni szurkolóinknak, szimpatizánsainknak. Eddigi „hagyományunkkal” ellentétben nem egyszerre mutatkoznak be új játékosaink, hanem a csapathoz érkezésük sorrendjében, egyesével. Harmadikként Rónaszéki Botond kerül bemutatásra.

Részletek

Bemutatjuk érkezőinket – NBIII

 Mint általában minden átigazolási szezonban úgy most is változott felnőtt keretünk összetétele. A távozók mellett természetesen vannak érkezők is. Őket szeretnénk röviden bemutatni szurkolóinknak, szimpatizánsainknak. Eddigi „hagyományunkkal” ellentétben nem egyszerre mutatkoznak be új játékosaink, hanem a csapathoz érkezésük sorrendjében, egyesével. Másodikként Papp Kristóf kerül bemutatásra.

Részletek

Bemutatjuk érkezőinket – NBIII

Mint általában minden átigazolási szezonban úgy most is változott felnőtt keretünk összetétele. A távozók mellett természetesen vannak érkezők is. Őket szeretnénk röviden bemutatni szurkolóinknak, szimpatizánsainknak. Eddigi „hagyományunkkal” ellentétben nem egyszerre mutatkoznak be új játékosaink, hanem a csapathoz érkezésük sorrendjében, egyesével. A sort Kerta Dániellel kezdjük.

Részletek

Bíztató döntetlen – NBIII

Szombaton 11:00 órai kezdettel Tatabányán léptek pályára felnőtt játékosaink.Ellenfelünk az OPUS TIGÁZ Tatabánya az NB III. Észak-Nyugati csoportjának listavezetője. Tavaszias igazi futball időben játszhattak a csapatok. Érdi oldalról még mindig sérülések nehezítik a szakmai stáb munkáját.Göblyös, Németh és Szabó játékára sem számíthatott Ebedli Zoltán.

Részletek

Elnöki látogatás – Klub

Február 8-án szerdán egyesületünk az Érdi VSE Ügyvezető Elnöke Kertész Ferenc látogatóban járt az MLSZ Pest vármegye igazgatójánál Benkő Tamásnál. Elnökünk kötetlen beszélgetés keretében felvázolta egyesületünk általános helyzetét, szóesett az utánpótlás csapatainknál folyó szakmai munkáról, jövőbeli terveinkről. A beszélgetés kötetlenségét alátámasztja, hogy egy kis közös múltidézés, az együtt elért sikerek felidézése is belefért a “programba”.

Részletek

Új év, újra futsal torna – U10

 Február 4-én, Szigetszentmiklóson folytatódott U10-es csapatunk számára a Pest Vármegyei Futsal 7vége téli bajnokságának küzdelemsorozata. Igazán nagyszerű környezetben, az SZKSK Kézilabda Csarnokban léphettünk pályára, és összességében a teljesítményünkre sem lehet különösebb panaszunk.Betegségek és egyéb okok miatt többen hiányoztak a csapatból, de így három „futsal-újoncot” is avattunk: a kapuban Nagy Nimród, mezőnyben pedig az ősz nagy…

Részletek

Szép siker Dorogon – U8

Szombaton Dorogra utazott U8-as csapatunk, ahol a Bakonyi István Emléktornán vettek részt fiatal játékosaink. A torna végeztével kis csapatunknak a legszebben csillogó érmet sikerült elhozni, mivel 5 mérkőzésen 3 győzelem, 1 döntetlen és 1 vereség volt a mérlegünk, amellyel a torna 1. helyét szereztük meg. A győzelemhez hozzá tartozik, hogy a torna legjobb kapusát is…

Részletek