Szombaton Balatonfüredre utazunk!
Szombaton, március 23-án, 14:00-kor idegenben folytatjuk a bajnokságot, ahol a Balatonfüredi FC lesz az ellenfelünk. Célunk, hogy továbbra is eredményesen szerepeljünk és megszerezzük a három pontot!
Szombaton, március 23-án, 14:00-kor idegenben folytatjuk a bajnokságot, ahol a Balatonfüredi FC lesz az ellenfelünk. Célunk, hogy továbbra is eredményesen szerepeljünk és megszerezzük a három pontot!
Harmadik tavaszi mérkőzésünkre készültünk. Hazai környezetben a Novák Ferenc Érdi Sportközpontban fogadtuk az FC Sopron csapatát. Egy vereség és egy döntetlen volt eddig a mérlegünk így nagyon bizakodtunk, hogy az első győzelmünket is megszerezzük idén. Ellenfelünk egy helyezéssel (9.hely) mögöttünk állt a tabellán a mérkőzés előtt, így a bajnoki pontok megszerzésén felül még a pozíciónk…
Vasárnap délután újabb kihívás vár csapatunkra, hiszen március 16-án, 14:00-kor a Soproni VSE látogat a Novák Ferenc Érdi Sportközpontba. Célunk, hogy hazai közönség előtt megszerezzük a három pontot, és sikeresen folytassuk a tavaszi szezont. A két csapat legutóbbi öt mérkőzéséből három soproni és két érdi győzelem született, legutóbb azonban mi örülhettünk: az 5. fordulóban 1-0-ra…
U14-es csapatunk sikerrel kezdte a bajnoki szereplést, hiszen magabiztos győzelmet aratott a második helyezett Győrújfalu ellen.
U13-as csapatunk újabb mérkőzést játszott, amely számos tanulságot tartogatott a jövőre nézve. A találkozó kiegyenlített első negyeddel indult, ahol mindkét együttes bátran támadott és helyzeteket alakított ki. Az első játékrészben még tartottuk a lépést ellenfelünkkel, de a másodikban elvesztettük a fonalat.
Az Érdi VSE U16-os csapata számára is megkezdődött a tavaszi idény, azonban a körülmények nem voltak túl kedvezőek. Sérülések és betegségek miatt több kulcsjátékos is hiányzott, ami rányomta a bélyegét a teljesítményre. A Szekszárd elleni találkozó nehéz indulás után végül magabiztos vendégsikerrel zárult.
Az Érdi VSE U12-es csapata komoly kihívással nézett szembe az ESMTK elleni idegenbeli mérkőzés előtt, ugyanis a keret minden kapusa megbetegedett a találkozót megelőzően. A csapat így egy mezőnyjátékost nevezett ki kapusnak, de ennek ellenére kiváló teljesítményt nyújtva értékes döntetlent harcolt ki.
U9-es csapatunk a Budapesti futsal bajnokság első tavaszi fordulójában lépett pályára, és két mérkőzésen is nagy arányú győzelmet aratott. Fiatal játékosaink nagyszerű teljesítményt nyújtottak, bátran vállalkoztak, és szebbnél szebb gólokat szereztek.
U8-as csapatunk számára is elrajtolt a tavaszi szezon a Budapesti Futsal Bajnokságban, ahol rögtön két mérkőzést játszottak fiataljaink. A srácok felszabadultan, bátran vállalkozva léptek pályára, és magabiztos játékkal, sok gólos győzelmeket arattak.