A 2024/25-ös szezon lezárásaként péntek este tartotta hagyományos évzáró rendezvényét az Érdi VSE felnőtt labdarúgócsapata. Az eseményre a klub játékosai, a szakmai stáb, a vezetőség, valamint városunk alpolgármesterei is ellátogattak, hogy együtt értékeljék az elmúlt idényt.
Az ünnepi hangulatú eseményen Szűcs Gábor és Harmat Ákos, Érd város alpolgármesterei is jelen voltak, akik köszönetet mondtak a csapat egész éves munkájáért, és hangsúlyozták a város sportéletében betöltött kiemelkedő szerepét a klubnak.
A rendezvényen Domján Attila vezetőedző és a szakmai stáb is röviden értékelte a mögöttünk hagyott idényt. A szezon során számos fiatal tehetség mutatkozott be a felnőttcsapatban, a csapat pedig több bravúros győzelmet is aratott, köztük a listavezető Mosonmagyaróvár elleni emlékezetes hazai siker is kiemelkedett.
A rendezvény jó hangulatban telt, lezárva ezzel egy kihívásokkal teli, de sok fejlődést és összetartást hozó időszakot.
Egy közösség ereje nem csak az eredményekben, hanem az együtt töltött pillanatokban is megmutatkozik – ezt bizonyította ez a szezon is. Köszönjük mindenkinek, aki a csapat mellett állt! – fogalmazott a klub vezetősége.
Köszönjük az egész éves támogatást a játékosoknak, edzőknek, szülőknek, szurkolóknak és partnereinknek! Találkozunk a következő idényben is – addig is:
Hajrá, ÉRD!
Fotó: Balogh István
