Második hely a csoportban – U19

Mindkét csapat megerősített állt ki a hétközi utolsó fordulóra. Nekünk volt nagyobb tétje az összecsapásnak, ugyanis egy esetleges győzelem esetén második helyen végez U-19 csapatunk a csoportjában. Az első félidőben is jobbára a hazaiak térfelén folyt a játék, gólt azonban mégis a Halászteleknek sikerült szereznie. A szünetben Limperger Zsolt rendezte a sorokat és a folytatásban mezőnyfölényünk már gólokban is realizálódott és megérdemelten győztesen hagyhattuk el a pályát. Gratulálunk a második helyhez. Hajrá Érd!

Az első félidőben is mi irányítottuk a játékot, de az ellenfélnek sikerült megszerezni a vezetést. A második játékrészben folytatódott minden, de ekkor már gólokat is tudtunk szerezni, így teljesen megérdemelt győzelmet arattunk. Többek között Spinner mesterhármasának köszönhetően. Gratulálok a csapatnak az egész éves munkájához.

-fogalmazott Limperger Zsolt.

Halásztelek-Érdi VSE 2:3 (1:0)
Gól: Spinner (3)