Bemutatjuk érkezőinket – NBIII

Mint általában minden átigazolási szezonban úgy most is változott felnőtt keretünk összetétele. A távozók mellett természetesen vannak érkezők is. Őket szeretnénk röviden bemutatni szurkolóinknak, szimpatizánsainknak. Eddigi „hagyományunkkal” ellentétben nem egyszerre mutatkoznak be új játékosaink, hanem a csapathoz érkezésük sorrendjében, egyesével. Az utolsó bemutatkozónk Csilus Ádám.

 Kezdésnek egy gyors bemutatkozás. Mi a legfontosabb, amit tudniuk kell Csilus Ádámról a szurkolóinknak? Eddigi pályafutásod? Honnan érkeztél Érdi VSE-hez?

 Ferencváros nevelés vagyok itt kaptam meg első profi szerződésemet. Sikerült elbódítanunk a magyar-, a liga-, és a szuper kupát az NB I-ben pedig a 2. helyezést. A Ferencvárosi időszakom után kivásárolt a szerződésemből az akkor NB II-es Puskás Akadémia amely csapattal megnyertük a másodosztályt és feljutottunk az NB I-be. Kölcsönben szerepeltem, Soroksáron, Csákváron majd később Nyíregyházára kerültem, ahol 3 évet töltöttem el. Ezt követően Szentlőrincen és Kazincbarcikán voltam, utóbbi csapattól érkeztem Érdre. 

 Mi a posztod? Melyik pozícióban érzed igazán jól magad a pályán?

 Univerzális játékos vagyok, több poszton bevethető. Mindkét oldali szélső védő, támadóközéppályás és mindként oldali szélső támadó pozíciót be tudom játszani. A támadó szekcióban érzem a legjobban magam és a legkomfortosabban. 

 Miért esett a választásod az Érdi VSE-re?

 Kazincbarcikán voltam mikor jött a lehetőség, hogy érdre kerülhetek. Nem nagyon gondolkoztam a válaszon mivel kevés szerephez jutottam Barcikán és szerettem volna minél több játék percet a pályán tölteni. Így kerültem Érdre.

Első benyomásaid? Beilleszkedés? Vélemények a társakról és saját helyzetedről a csapaton belül?

 Több játékossal fociztam már együtt vagy ellenfélként, illetve a stábot is jól ismerem. Úgyhogy nem volt ismeretlen a közeg es így a beilleszkedéssel sem volt gond. Barátias, családias a légkör, ami fontos a sikerhez.  

 Terveid a jövőt illetően?

 Május 31-ig szól az Érdi szerződésem. Remélhetőleg egy sikeres fél évet tudhatunk majd magunk mögött a többi pedig a jövő zenéje. 

 A végére a szokásos tippelés. Melyik helyre pozícionálod magunkat a bajnokság végére?

 Az első 5-be várom a csapatot, sok jó teljesítménnyel, ki kell hozni magunkból a maximumot mindegyik mérkőzésen.

Hajrá Érd