Beszéljen az öltöző – Felnőtt

Felnőtt csapatunk évértékelésének utolsó „felvonásához” érkeztünk. A szakmai és vezetői értékelés után most egy kis kerekasztal beszélgetésre hívtam négy játékosunkat, akik készséggel válaszoltak pár kérdésre. Beszélgető partnereim Némó, Boti, Szabi és Göbi vagyis Németh Gábor, Pallagi Botond, Pál Szabolcs és Göblyös Dániel.

Véget ért a bajnokság és az élmezőnyben végzett a csapat. Hogyan értékeled a szezont?

N.G.: A hatodik hellyel elégedettek lehetünk véleményem szerint. Természetesen voltak olyan mérkőzések, amelyek után hiányérzetünk volt, vagy nem voltunk megelégedve a teljesítményünkkel, de ezeket rendre sikerült kijavítanunk és megérdemeltük ezt a hatodik helyezést. Ha emlékeim nem csalnak ennél rosszabb pozícióban nem is tartózkodtunk a szezon során, úgyhogy egyik riválisunk sem mondhatja, hogy érdemtelenül végeztünk volna itt. 

P.B.: Ha a bajnokság kezdete előtt elém rak valaki egy papírt, hogy írjam alá a 6. helyezést, akkor gondolkodás nélkül megtettem volna. De így van bennem hiányérzet, hiszen hullajtottunk olyan mérkőzéseken pontokat, amivel még előrébb végezhettünk volna a tabellán. 

 G.D.: Úgy gondolom úgy ahogyan mindannyian, pozitívan! Egy erős nyugati csoportban új edzőkkel, új játékosokkal, új szabályokkal (fiatal szabály), teli évben szerintem büszkék lehetünk a közösen elért eredményre. Nagy meló volt mindenki részéről.

P.SZ.: Abszolút jó szezont zártunk szerintem. Már az edzőmeccseken is látszott, hogy nem lesz gond.

Saját teljesítményeddel mennyire vagy elégedett, illetve elégedetlen?

N.G.: Nekem sajnos felemásra sikeredett a szezon. Ősszel végig megbízható teljesítménnyel és sok gólpasszal tudtam segíteni a csapatot azonban tavasszal már nem tudtam annyit játszani, amennyit szerettem volna. Kezdődött egy izomszakadással, amiből visszatérve covid fertőzést kaptam, ebből nehezen is sikerült kijönnöm. Majd, amikor újra egészséges voltam egy ütközést követően agyrázkódást kaptam és hab a tortán az volt, hogy az utolsó meccs utolsó percében elszakadt egy szalag a hüvelykujjamban.  Úgyhogy tavasszal nem állt mellettem a szerencse, örültem, hogy vége lett. 

 P.B.: Maximalista vagyok, lehetett volna jobb teljesítményt is nyújtanom. Voltak olyan meccsek, amiken nem sikerült megfelelően a játékom.

 G.D.: Mindig is a kiegyensúlyozott teljesítmény volt rám jellemző, ami saját magamtól mindig egy alap elvárás és a vissza jelzésekből, illetve én is úgy érzem, hogy ez megvolt idén is. Fontos pozícióban játszom a védelem előtt, ami egy bizalmi poszt és úgy érzem megkaptam, kivívtam ezt a bizalmat az edzőktől és a srácoktól is ráadásul ez “új fiúkéntsikerült, úgyhogy ennek mindenképpen nagyon örülök és igyekszem ezt fenntartani!

P.SZ.: Szerencsére elkerültek a sérülések. Az ősszel volt egy időszak amikor nem ment a játék, és voltak olyan egy gólos meccsek, ahol pedig eredményes voltam. A támadóknál ez fontos szempont, tehát soha rosszabb szezont.

Már évek óta (Göbi kivételével) az Érdi VSE játékosai vagytok. Mi a csapat erőssége? Mi a „titok”, amitől évek óta az NB III meghatározója az Érd?

N.G.: A titok, ami nem titok, hogy az Érdet mindig is családias hangulat jellemezte, ami már Limpinél is fontos tényező volt. Az öltözőben is nagyrészt baráti kapcsolatok vannak jelen és közvetlen, támogató környezetben találják magukat az új játékosok. Az új igazolások is általában könnyen be tudnak illeszkedni, talán pont a 2021-22-es szezonban volt ezzel probléma, amikor sok igazolás nem tudott és nem is akart beilleszkedni, segíteni a csapaton. Nem is szerepeltünk jól. Idén már nem volt ez jellemző, egy-egy kivételtől eltekintve, így újra sikeresebbek tudtunk lenni. 

 P.B.: Szerintem a csapategység és a családias hangulat a legnagyobb erőssége a csapatnak. A vezetőség minden szezonban arra törekszik, hogy olyan játékosokat igazoljon, akik beleillenek ebbe a közösségbe. 

 G.D.: Én szerintem ez egy olyan dolog, ami a mindenkori vezetőséget dicséri. Már ellenfelkent is tudtam, hogy mennyire közeg ez az Érdi öltöző és idén ezt át is éltem. Nagyon jól, tudatosan vannak kiválasztva a játékosok minden évben és ezt nem kifejezetten a képességeikre, hanem az emberi tulajdonságaikra gondolok. Amikor egy hajóban mindenki egyirányba evez és nincsenek széthúzások abból általában dolgok sülnek ki.

P.SZ.: Alapból ez egy pozitív hely az Érdi labdarúgás. Az egész miliő, ami körül veszi. Szerény, de pozitív, ez fontos! Nincs nagy nyomás, nincs az a feszültség, ami sok helyen. Mindenki tudja a dolgát és csinálja is. Ezért van, hogy általában jól szerepel a csapat.

Melyik pillanat, esemény volt a legpozitívabb számodra ebben a bajnoki évben?

N.G.: Nehéz egy eseményt kiemelni, de ha muszáj, akkor a bajnok Veszprém ellen aratott győzelem lenne. Kétszer kaptak ki a bajnokságban, egyszer tőlünk és teljesen megérdemelten nyertünk azon a mérkőzésen

 P.B.: Hál Istennek volt pár pozitív élmény ebben az évben. Sikerült otthon legyőznünk a Tatabányát, Kerületet és a Veszprémet, ami nagy szó. Pozitív dolognak tartom azt is, hogy a védelem jól működött és 21 meccsen nem kaptunk gólt. De a legpozitívabb élményem személy szerint a Kaposvár elleni mérkőzés volt idegenben.

  G.D.: Elég stresszes nehéz év után kerültem ide Érdre és azt vártam, hogy egy új impulzustól újra boldogan es motiválton tudok pályára lépni minden nap. Tény, hogy az öltözőben továbbra sem én vagyok az, aki a legjobban várja az edzéseket viszont teljesen önfeledten és jókedvűen járok ki az Ercsi útra, ami biztos, hogy látszik rajtam. Szeretem a légkört a srácokat az egész szakmai stábot és ez számomra egy egész éves siker.

   P.SZ.: Sok volt. Nem tudnék kiragadni csak egyet.

Melyik volt a mélypont? 

N.G.: Nekem személy szerint a teljes tavaszi szezon, sérülésből sérülésbe estem. 

 P.B.: Számomra a Győr ellen otthon és Nagykanizsa idegenben. Csapatilag a Zsámbék elleni vereség és a Budaörs elleni mérkőzések.

G.D.: Szerintem mindenki számára mást jelent a mélypont. Én éltem már meg kiesést, több hónapos fizetés megvonást volt súlyos sérülésem, úgyhogy teljesen magabiztosan és boldogan mondhatom, hogy én idén nem tudok mélypontról beszelni sem csapat sem egyéni szinten.

 P.SZ.: Ősszel volt egy pár meccses visszaesés, amikor nem néztek ki jól a dolgok, de ilyen minden csapat életében van. Közösen megoldottuk.

A jövőről! Mi a terved? Hova várod a csapatot a következő bajnokságban?

N.G.: Az szinte biztos, hogy a következő szezonban még folytatom a futballt. Másik csapatban nem szeretnék pályára lépni már ezen a szinten, úgyhogy már csak a vezetőségen múlik a maradásom. Kérdéses, hogy miként alakul át a keretünk a következő szezonra, de szerintem hasonló célokkal tudunk elindulni, mint tavaly. 

 P.B.: Sajnos magánéleti problémák miatt most egy kis időre félre kell tennem a futballt és saját magamra kell koncentrálnom. Ha minden jól megy, akkor remélem még találkozunk Érden. Fel van adva a lecke, jövőre előrébb kell végezni a tabellán

 G.D.: Egy gyors aktív pihenés majd megint egy új rendszer fogad minket az Nb3ban szóval teljesen lehetetlen megjósolni, hogy milyen eredményeket tudunk elérni csapatkent, illetve sajnos biztosan lesz meghatározó távozónk a csapatból, úgyhogy könnyű biztos nem lesz jövőre sem de állunk élébe. Hajrá zöld

P.SZ.:  Röviden és tömören…. mindenképpen az élbolyba.

Köszönöm szépen, hogy a szabadságotokból időt szakítottatok erre a beszélgetésre. További jó kikapcsolódást és feltöltődést kívánok az új szezonra. Hajrá Zöld! Hajrá Érd!