U-16 os csapatunk idegenben lépett pályára szerdán.A Goldball FC csapata volt a soros ellenfele Serfőző István tanítványainak. A mérkőzés gól nélküli eldöntetlenül ért véget.
Színvonalas jó mérkőzést játszottunk sajnos gólt nem sikerült szereznünk, de pozitívum hogy nem is kaptunk. Jó iramban indult a meccs, sok volt az ütközés a párharc, mind két csapatot támadó felfogás jellemezte. Támadásban többet kellett volna az ellenfél kapuja elé kerülnünk nagyobb nyomást helyezni az ellenfél védelmére ahhoz, hogy meg nyerjük a mérkőzést. Védekezésben is volt dolgunk bőven végig koncentrálnunk kellett, de ezúttal jól zártunk és olyan hibát nem csináltunk, amelyből gólt kaphattunk volna. Úgy gondolom a játék összképe alapján az eredmény igazságosnak mondható talán voltak a mérkőzésnek olyan időszakaszai, amikor megnyerhettük volna. Ezuttal a kapufa nem velünk volt, de benne volt az is hogy gólt kapunk és elveszítjük a mérkőzést. Így utánpótlás szinten elég furcsa gól nélküli eredmény született.
– összegezte Serfőző István.
MLSZ Regionális U-16 Dél-Nyugat
Érdi VSE – Goldball FC 0-0