Fegyelmezett, de tetszetős játékkal vertük a Kerületet

Kiegyenlített mérkőzést vívott hazai pályán az NB III Nyugati csoportjának 8. fordulójában a III. kerületi TVE-vel az Érdi VSE, amely bár sok helyzetet kidolgozott, végül Pál Szabolcs kilencedik percben szerzett góljával győzte le 1–0-ra a mezőnyfölényben játszó óbudaiakat és idei hatodik bajnoki sikerét szerezte!

Az első percek puhatolózó játéka után a vendég III. kerület indult be előbb, amely először a negyedik percben Vankó Imre révén jelentkezett egy sistergős, tizenhatoson kívüli lövéssel, majd Elek Bence kiugratásánál is résen kellett lennie Kertész Ferencéknek.

A házigazda pedig a tizedik percben veszélyeztetett először, amikor egy bal oldali beadás után a lepattanó labdát Fülöp Noel húzta kapura egy félollós mozdulattal, melyet a vendégek szögletre mentettek. Ebből pedig Németh Gábor Vince beadása után az ötösön belül tökéletes ütemben érkező Pál Szabolcs szerezte meg a vezetést az érdieknek egy fejessel (1–0).

A hazai csatár nem sokkal később meg is duplázhatta volna saját maga és csapata góljai számát, de föléemelése után nem sokkal Vankó Imre kapáslövésénél Szabó Richárdnak is nagyot kellett blokkolnia, hogy ne egyenlítsenek az óbudaiak. 

A félidő derekáig viszont az érdiektől Farkas Bálint egyszer, Szabó Richárd pedig kétszer is veszélyeztetett, a szünetig azonban már csak egy lehetőség akadt, az is a vendégek részéről, amikor egy távoli beadást Elek Bence csúsztatott Kertész Ferenc kezébe.

Érezhető volt, hogy mindkét csapat felkészült a másikból, mert rendre megtalálta ellenfele gyengéit, de ezt az érdiek tudták kihasználni és egygólos előnnyel vonultak szünetre.

A fordulás után sem változott a játék képe, de a két fegyelmezetten játszó csapat találkozója a kezdeti lendület után egyre kevesebb helyzetet hozott. A második játékrészben is 13 percet kellett várni az első lövésre, de Pál Szabolcs kísérletét gond nélkül védte Szmola, akinek három perccel később Gajda bombájánál már többet kellett tennie a védéshez, de ezt a kísérletet is hárította.

Igaz, öt perccel később Kertész óriási bravúrjára is szükség volt, amikor egy távoli szabadrúgást Preklet Csaba csúsztatott kapura, de az érdi kapus kitolta a léc alá tartó labdát.

A hajrában pedig egyre inkább fogyott a csapatok ereje, akik jobbára a középpályára összpontosították a játékot, az ellenfél tizenhatosáig viszont már jóval nehezebben jutottak el. A rendes játékidő utolsó percében mégis megtornáztatták Kertészt a vendégek, de az érdi kapus nagyot nyújtózva szögletre tolta a labdát. A hosszabbításban pedig már nem változott az eredmény, az Érdi VSE pedig idei hatodik bajnoki győzelmét szerezte! 

“Amit a héten gyakoroltunk, elterveztünk, az maximálisan összejött. Ritkán van olyan meccs, amikor minden beigazolódik, amire készülünk, de most az történt a mérkőzésen, amire taktikailag készültünk. Fegyelmezettek voltunk, kevés lehetősége volt a Kerületnek, ahhoz képest, hogy végig uralta a mérkőzést, de tudatosan adtuk át a területet és arra építettünk, hogy a megszerzett labdákból kontrákat vezessünk és abból eredményesek legyünk. Nagyon örülök és nagy dicséret illeti a csapatot, mert ezúttal mindenki nagyon fegyelmezett volt, küzdött és ezt jó volt látni”

– értékelt Ebedli Zoltán.

“Semmi jelentősége nincs, hogy mezőnyfölényben játszottunk, hiszen minden mérkőzésen 70-30 vagy 80-20 a labdabirtoklási arány a javunkra, viszont ez meddő. Az biztos, hogy az első félidőben élesebb volt az Érd. A játékosainknak pedig egy kérdőívet kellene kitölteniük, hogy van-e kedvük futballozni vagy sem. Ez a kérdés. Ezen dől el. Ha több játékosunknak lett volna kedve játszani, akkor valószínűnek tartom, hogy ennek a mérkőzésnek más a vége, de úgy néz ki, hogy a csapatnak most nem volt annyira kedve játszani, vagy úgy döntöttek, hogy ennyi elég lesz.  Ettől függetlenül így is meg kellett volna nyernünk ezt a mérkőzést. Mégsem érdemtelen az Érd győzelme, mert célfutballt játszott, fejelt egy gólt és utána végig védekezve lehozta a mérkőzést, szóval semmi jelentősége nincs a mezőnyfölényünknek, csak a kidolgozott helyzeteknek, a játék gyorsaságának és a góloknak. Az Érd pedig egyet rúgott, mi pedig egyet sem”

– nyilatkozta Aczél Zoltán, a III. kerületi TVE vezetőedzője.

Az Érdi VSE legközelebb szeptember 25-én, vasárnap lép pályára, amikor a 9. fordulóban a Puskás Akadémia FC II vendége lesz 11 órától.

NB III, Nyugati csoport, 8. forduló
Érdi VSE–III. kerületi TVE 1–0 (1–0)
Ercsi úti Sporttelep, 250 néző. V.: Szilágyi S. (Kövér T., Skover)
Érdi VSE: Kertész F. – Szabó R., Pallagi, Fülöp, Németh G. V. – Csoma-László, Farkas B., Göblyös (Révész, 72.), Gajda, Pintér N. (Kürti,  67.) – Pál Sz. (Molnár D., 88.)
Edző: Ebedli Zoltán
III. kerületi TVE: Szmola – Preklet, Egerszegi, Fejes (Tóth L., 55.), Lapu (Hegedüs L., 74.) – Kozics – Vankó , Schuszter, Barczi – Kokenszky (Grabant, 66.), Elek
Vezetőedő: Aczél Zoltán
Gól: Pál Sz. (9.)