Hazai pályán kapott ki a továbbra is veretlen listavezető Dunaújváros PASE-tól az Érdi VSE U16-os együttese a regionális bajnokság déli csoportjának 26. körében.
„Nem a legkedvezőbb előjelekkel készült a csapat a mérkőzésre. Sárga lapok miatt hiányzó, szülők által letiltott és bemelegítés során megsérült játékosok hiányoztak. A mérkőzés elején egy remekül eltalált szabadrúgásgóllal szerzett vezetést a vendégcsapat. Ezután több gólszerzési lehetőségünk is adódott, de ezek kimaradtak és ahogy lenni szokott, egy, a mi tizenhatosunkon ide-oda pattogó labda utat talált a hálónkba. A második félidőben próbáltunk más felfogásban játszani, de egy formás támadás végén ellenfelünk megszerezte a harmadik gólját. Az utolsó húsz percben kettős emberelőnyben sem sikerült szépítenünk, sőt, a 94. percben egy egyéni hibát kihasználva megkaptuk a kegyelemdöfést. Olyan érzésem volt, hogy ha reggelig játszottunk volna, akkor sem tudtunk volna gólt szerezni. A következő fordulóban a Balatonlelle ellen mindenképp javítani szeretnénk!”
– Oláh Sándor.
U16, Regionális bajnokság, Déli csoport, 26. forduló
Érdi VSE–Dunaújváros PASE 0–4 (0–2)