Az első félidőben Koós Gábor góljával még vezetett a BVSC-Zugló vendégeként az Érdi VSE, de a fordulás után Kokenszky Norbert duplájával fordítottak a hazaiak, akik végül 2–1-re megnyerték az NB III Nyugati csoportjának 34. fordulójában rendezett mérkőzést.
A Kaposvár elleni fájó hazai pofon után úgy tűnik, sikerült felrázni az öltözőt, hiszen a BVSC vendégeként egy harcos és koncentrált Érdi VSE lépett a pályára. Bár a találkozó első percétől kezdve többet birtokolták a labdát a hazaiak, de az első fél órában igazán nagy helyzetet nem tudtak kialakítani, ellenben a vendégek több gyorstámadással próbáltak veszélyt teremteni.
Aztán bő félóra játék után kisebb meglepetésre megszerezte a vezetést a vendég csapat, amikor Németh Gábor Vince baloldali beadását Koós Gábor fejelte a kapufa érintésével a hazai kapuba (0–1).
A szünet előtt még egy érvénytelen gólt is szereztek a vendégek, amikor a játékvezető szerint a labda elhagyta a játékteret, majd a játékrész hajráját a BVSC is megnyomta és többször is veszélyeztetett.
Aztán a térfélcsere után nem kellett sokat várni a fővárosiak egyenlítésére, amikor Kokenszky Norbert a második hullámban érkezve pofozott egy baloldali beadást Kertész Ferenc kapujára (1–1). Sőt, szűk tíz perccel később egy kapufa után maradt a sárga-kékeknél a labda, amikor megint a második hullámban érkező Kokenszky volt eredményes, megszerezve ezzel idei 40. (!) bajnoki találatát.
A folytatásban egyre kiegyenlítettebbé vált a játék és az érdiek is igyekeztek egyenlíteni, de már nem tudták bevenni Kovács Benedek kapuját, így a BVSC-Zugló hátrányból fordítva győzte le 2–1-re az Érdi VSE-t.
“Az első félidőben az történt, amit elterveztünk: jól zártuk a széleket és kontrákból voltak lehetőségeink. Egy null után szereztünk egy újabb gólt, ami az ellenfél játékosai szerint is szabályos volt, nem volt kint… A második félidő eleje miatt bosszús vagyok, mert elkerülhető szituációk után kaptuk a gólokat. Ezeket úgy kellett volna levédekezni, mint az első félidőben, ezért azt mondom, sokkal több volt ebben a meccsben. Megyünk előre, ez a hozzáállás kell vasárnap is és akkor bízom benne, hogy meglesz a hőn áhított hazai győzelem”
– mondta Limperger Zsolt, az Érdi VSE vezetőedzője.
“A mérkőzés legnagyobb pozitívuma, hogy megszereztük a három pontot. Vannak olyan mérkőzések, amikor kicsit fáradtabb a csapat és nem úgy alakulnak a dolgok. Kellett egy kisebb félidei fejmosás, ahhoz, hogy észbe kapjunk. Nagyon álmosan, tompán játszottunk az egész mérkőzésen. Nem volt élvezetes a játék, de örülünk a három pontnak, mert most ez a legfontosabb. Kicsit helyre kell rakni magunkat, hogy úgy fejezzük be a szezont, ahogy azt szerettük volna”
– fogalmazott Buzsáky Ákos, a BVSC-Zugló vezetőedzője.
Az érdiek legközelebb május 8-án, vasárnap 17 órakor lépnek pályára, amikor az NB III Nyugati csoportjának 35. fordulójában az FC Nagykanizsa ellen vívnak rangadót az Ercsi úti Sporttelepen.
NB III, Nyugati csoport, 34. forduló
BVSC-Zugló–Érdi VSE 2–1 (0–1)
Zugló, 200 néző. V.: Kovács J. Zoltán (Punyi, Skover)
BVSC: Kovács B. P. – Takács Zs., Ladányi (Májer, a szünetben), Nagy J. (Balogh M., 73. p.), Tóth K. – Szalánszki (Kelemen P., 73. p.), Géringer, Szilágyi M., Filipovic (Ciceu, 65. p.) – Kokenszky, Erdélyi (Batizi-Pócsi, 65. p.)
Vezetőedző: Buzsáky Ákos
Érdi VSE: Kertész F. – Gubacsi, Csiszár, Pallagi, Németh G. V. (Gajda, a szünetben) – Bartos (Fügedi, 75. p.), Gera D., Hunya, Koós (Révész, 52. p.), Kertész B. – Kollega (Szabó R., 56. p.)
Vezetőedző: Limperger Zsolt
Gól: Kokenszky (48., 55. perc), ill. Koós (31. perc)